Létrehozva: 2021.08.14.

Figyelem hölgyek! Megmutatjuk Pétert, a világ legizmosabb rendőrét – fotók

Vajda Péter kétszer nyerte el eddig a világ legizmosabb címet, és jelenleg is a harmadik világbajnokságra készül. Íme, a világ legizmosabb ex-zsaruja!

A World Police and Fire Games a világ második legnagyobb sporteseménye az olimpia után, ha a sportágak és a kvalifikáló versenyzők számát nézzük. A versenyen rendőrök, tűzoltók és börtönőrök vesznek részt a világ minden tájáról. 2015-ben ezt a versenyt nyerte meg először az egykori rendőr, Vajda Péter, majd két évvel később meghívottként védte meg a címét. Nemrég a Zenebutik csatorna Sztárcsevej című műsorának a vendége volt, ahol Barna Barnabás arról faggatta a testépítőt, hogy van-e valamilyen titkos módszere, amivel bebiztosítja a győzelmét.

Fotó: Facebook

„Ez egy apró trükk, amit a testépítők alkalmaznak. Mielőtt színpadra lépünk, bedurrantjuk az izmainkat, és megiszunk egy kis szíverősítőt. Az alkoholtól még erezettebb lesz az izomzat, sűrűbb és kicsit tömöttebb. Ugyanakkor nagyon vigyázni kell, nehogy átlépjünk egy bizonyos határt. Bevallom, én a világbajnokságon egy picit átestem a ló túloldalára, de nem azért mert túlságosan az üveg fenekére néztem, hanem mert a verseny előtt nem eszünk, nem iszunk és nekem abban az állapotban az egy feles is elég volt a jó magyar pálinkából, hogy dülöngéljek egy kicsit. Szerencsére a színpadon összeszedtem magam, és csak az izmaimon látszott a pálinka hatása„ – mesélte nevetve a legizmosabb zsaru.

Vajda Péter jelenleg egy edzőtermet üzemeltet, valamint saját biztonsági cége van, de a sok munka mellett is eltökélten készül a harmadik világbajnokságára, ahol újfent szeretné megvédeni a címét.

Fotó: Facebook

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

mindmegette.hu

Tuti trükk a főtt tojás pucolásához: így biztosan nem ragad a héjhoz a fehérje

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg

HŰHA

Kommentekből írt extrém locsolóverseket a magyar tiktokker

HŰHA

Szépséges királynő: elképesztő szettben jelent meg az Operaházban Kiszel Tünde