Létrehozva: 2019.01.25.

Vallott a magyar műsorvezető, erőszakosan közeledett a modellhez

A híresség a rádiómûsorában árulta el, hogy évekkel ezelõtt gyengéd érzelmeket táplált az egzotikus szépségû modell iránt.

Saját rádióműsorában vallott arról Fiala János, hogy korábban be akarta cserkészni Görög Zitát.

A rádiósnak megtetszett a modell, ám túlzott erőszakossága nem tetszett Zitának, ezért végül nem lett semmi az afférból.

"Valaminek kapcsán még korábban szóba került Görög Zita, és akkor azt mondtam, hogy képben volt nálam, ami azt jelenti, hogy az ajtóig eljutottam, de aztán túlságosan erőszakos voltam, mint a múltamban sokszor, és nem nagyon vettem tudomásul, hogy ő repdes keresztül-kasul a világban" - mondta el a Borsnak Fiala, akinek történetére a modell egészen másként emlékezik.

"Jól fogalmazott János, én képben voltam nála" – magyarázta a lapnak Görög Zita, majd elárulta, hogy Fiala az egyik műsorába szeretett volna interjút készíteni vele, amihez a rádiós szerint szükséges volt egy előinterjú is.

"Úgy voltam vele, hogy ha ő így szeretné, akkor nagyon szívesen eleget teszek a kérésének. A Vígszínház előtt beszéltük meg a találkozót, ő pedig ott állt egy hatalmas csokor vi­rággal."

Az volt az első kérdésem hozzá, hogy ő most randira hívott engem vagy interjúra.

"Erre azt felelte, hogy úgy gondolta, a kettőt összeköti, erre én hátat fordítottam és ott hagytam, mert szerintem egy randevúnak megvannak a szabályai. De utánam jött, majd azt mondta, hogy ne legyek már vele ennyire bunkó, és végül megszántam, tisztáztuk a dolgokat" - emlékezett a modell.

A bocsánatkérést egy kétórás séta követte, aminek során Görög Zita rengeteget megtudott tőle a XIII. kerület kultúrájáról, az épületei történelméről, azt viszont kikéri magának, hogy randiztak volna.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

hirtv.hu

Vezércikk – A baloldal új reménysége mögött máris megjelent a Bajnai Gordon nevével fémjelzett datadatos csapat + videó

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria

HŰHA

Vizes pólóban mutatta meg bimbóit a szőke kebelcsoda: ebbe még a kamera is belepirult

HŰHA

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár

HŰHA

Egyszerűen nem öregszik: ismét bikiniben villantott Salma Hayek, a rajongói el voltak ájulva tőle