Létrehozva: 2018.08.13.

Vége, szakított a magyar sztárszínésznő és párja

Két évig alkotott egy párt Osvárt Andrea és az olasz Roberto.

Pedig nemrégiben a házasságot és a babát tervezték. A magyar színésznő évek óta dolgozik Olaszországban, de magyar filmekben is szívesen játszik. Odakint is roppant népszerű Osvárt Andi, de sokáig mégsem talált rá a szerelem.

Két évvel ezelőtt a Sziget Fesztiválon mutatkoztak először nyilvánosan. Utána gyakran jártak haza együtt, mindig sugárzott róluk a boldogság.

Robertóval sajnos véget ért a közös történetünk

– nyilatkozta a Lokál napilapnak a színésznő, éppen a Sziget Fesztiválon. - Igyekszem a magánéleti problémáimról elterelni a figyelmem, szerencsére a munkám most teljesen lefoglal. A produkciós irodám, az Amego Film Kft. jelenlegi forgatásai mellett októberig még játszani fogok egy olasz és egy német filmben is, így tulajdonképpen időm sincs szomorkodni… Küzdő típus vagyok, és azt hiszem, hogy a bennem lévő tenni akarás és erő a legfőbb kincsem. Sok férfi mindezt elsőre izgalmasnak találja, és talán annak is örül, hogy nem igazán kell rám költeni, ám amikor rádöbbennek, hogy ez azt is maga után vonja, hogy engem nem lehet birtokolni, akkor berezelnek. Márpedig én a magánéletben nem vagyok hajlandó alárendelni magam és kiszolgáltatottá válni. Az egyenrangúságban, a felemelésben és nem az elnyomásban hiszek!”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Hihetetlen BL-dráma: itt az újabb Real-csoda

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

magyarnemzet.hu

Orosz–ukrán háború: Ukrajna csúnyán hoppon maradt az F-16-osok ügyében + videó

metropol.hu

Máris lecsaptak Szoboszlai távozó edzőjére: kiderült, mit csinál nyártól Klopp

vg.hu

Ingatlan-kisajátítás: áll a bál Józsefvárosban – előkerült egy videó, ami mindent megváltoztat

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Se bugyi, se más? Tolvai Reni alig valamiben borzolta a kedélyeket

HŰHA

Kelemen Anna elárulta: Ezért írogatnak neki huszonéves fiúk

HŰHA

Mazsi mellbimbója átszúrta falatnyi felsőjét, így illegette magát - Videó

HŰHA

„Gyönyörű” - Dekoltált felsőben, melleit összenyomva szelfizett Tóth Gabi