Létrehozva: 2019.02.13.

Végrendelkezett a magyar színész: Elképesztő, amit kér

Az idõs színész ugyan nem készül a halálra, de a lányának már elmondta, hogy hol szeretne majd végsõ nyugalomra lelni

Zana József 80 éves és remek formában van, így semmi  konkrét oka nem volt arra, hogy elbeszélgessen lányával a végtisztessége körüli kérdésekről, de végül mégis megtette. Persze, ez is amolyan zanásan jópofára sikeredett, hiszen nem egy koporsóban, és nem is egy urnában szeretné találni magát, ha eljön a vég. Különös kívánságáról a Sorry! magazinnak mesélt.

"Remélem a lányom megteszi nekem amit kérek, hiszen mindig azt mondja, hogy nagyon szeret.

Kértem tőle, hogy égessék el a holttestemet, és tegyenek bele egy üveg viszkibe.

Ezután tegyen ki egy olyan polcra, ahonnan jól látom a napi történéseket. Ezentúl végrendeletet nem írtam, marakodjanak csak a gyerekeim. Viccet félretéve, egyik gyerekemet jobban szeretem, mint a másikat. Remélem, nem fognak perre menni a halálom után, és szépen elosztják maguk között azt, amim ebben az életben volt"

- mondta Zana József.

magyarnemzet.hu

Fővárosi számlagyárügy: itt van minden, amit a Lánchíd túlárazásáról tudni érdemes

origo.hu

Az utolsó órában vagyunk: a franciák már Ukrajnában vannak

metropol.hu

Áll a bál a Bajnokok Ligájában! Kinyírta a bíró a PSG-t?

vg.hu

Üzemanyag: mindent beleadnak a kereskedők – péntektől eddig nem látott mértékben csökken a benzin és a dízel ára

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

hirtv.hu

Fordulat következett be a Nemzeti Színházban történt balesetről szóló nyomozásban

origo.hu

Keservesen nehéz időszakáról, terápiákról beszélt Király Viktor

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 8.: a Kos újrakezd valamit, a Mérlegnek szerencsés napja lesz

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

„Gábor hálás lehet Tóth Gabinak” - Mikes Anna brutális combokat villantott

HŰHA

Beújított Köllő Babett: így még biztosan sosem láttad a színésznőt!

HŰHA

Tóth Andi vagy Mihályfi Luca? Itt a lehetetlen kvíz!

HŰHA

Elszólta magát: Bochkor Gábort nem zavarja, ha a lánya káromkodik