Létrehozva: 2020.09.05.

Visszatért a kórházi kezelése után Benkő László, újra hangszer mögé ült

Az Omega legendás billentyűsének nemrég a halálhírét keltették.

Az Omega együttes billentyűse az elmúlt heteket kórházban töltötte, de azóta mintha kicserélték volna! Benkő László visszanyerte a régi formáját, és a minap még színpadra is állt.

A legendás zenésznek nem volt könnyű éve, hiszen bőrrák műtéten és infúziókúrán is átesett, gyomorvérzése és tüdővizesedése is volt, és másfél hónappal ezelőtt csúnyán elesett.

Fotó: Szabolcs László / Ripost

Benkő most a Fészek Kulturális Központban állt be a billentyű mögé, sőt már azon gondolkozik, hogy az Omegával is visszatérne.

„Jól vagyok. Sőt, tele vagyok energiával, és úgy érzem, már képes lennék végignyomni egy Omega-bulit. Délután egyébként együtt voltunk a fiúkkal, Meckyvel, Elefánttal és a többiekkel, és arról beszéltünk, hogy előbb-utóbb koncertezni kellene. Vár minket a közönség, és mi már nagyon ki vagyunk éhezve a rajongóink szeretetére. Alakul a dolog, de a járvány, ez az átkozott vírus bizonytalanná tesz mindent és mindenkit…” – kezdte a billentyűs, aki úgy érzi, az elmúlt hónapokban sok minden megváltozott benne.

„Sok minden megváltozott bennem, talán kicsit más ember is lettem, jobban értékelek mindent, és megpróbálom élvezni minden egyes percét, másodpercét az életnek, mert nem tudom, nem tudhatjuk, melyik a legeslegutolsó pillanat. Sokszor foglalkozom az elmúlás gondolatával, és van bennem félelem, de megpróbálok túlélni mindent és mindenkit...” – mondta a Blikknek Benkő.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

magyarnemzet.hu

Embert ügyvédjéről, Magyar Pétert Bárándy Péterről...

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

magyarnemzet.hu

Itt a vége? Letartóztatták a korrupt borsodi polgármestert

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg