Létrehozva: 2016.07.21.

Volt férje felpofozta a magyar színésznőt, ő válaszul kitépte a haját

A magyar sztár szívesen beavatja az olvasókat a magánéletébe.

Gór Nagy Mária első házassága nem volt erőszaktól mentes. A színésznő első férje, Szurdi Miklós, aki Xantus Barbara jelenlegi férje, állítólag többször is nőszagúan ment haza, amit ő nem volt képes eltűrni.

"Idegen női illata volt, amit én nem bocsátottam meg! Hiába tagadott Miki, engem nem lehet átverni! Túl jó az orrom. Úgy viszonyultam ehhez a témához, hogy egy Gór Nagy Máriát ne csaljon meg senki!

Hozzávágtam egy telefont, ő pedig adott egy akkora pofont, hogy átrepültem a másik szobába. Ezután visszamentem hozzá, csúnyán lekaratéztam, és kitéptem a fél karját.

- nyilatkozta a Hot! magazinnak Gór Nagy Mária, aki elárulta, azonnal válni akart, de Szurdi nem engedte. A színésznő végül jelenlegi férje, Gulyás Buda segítségével, fondorlatosan vette rá Szurdi Miklóst a válásra.

"Miklóssal leutaztunk a Balatonra, ahova Buda is jött. Elmentünk teniszezni. Én átkaroltam a mostani férjemet, miközben ő engedélyt kért Miklóstól, hogy bemutassa a feleségét. Ezután kezet nyújtottam Szurdinak, így szóltam: Gór Nagy Mária!"

Ezek után sikerült rávenniük a férfit a válásra, ami meglepő módon jót tett a kapcsolatuknak: Gulyás Buda és Gór Nagy Mária harmincöt éve élnek boldog házasságban.

Szurdi Miklóssal pedig mindketten jó barátságot ápolnak, hetente összejárnak, a színésznő "kisöcsémnek" nevezi őt.

Sőt, Szurdi fiának esküvőjén Gór Nagy Mária unokái lesznek a koszorúslányok, úgy élnek, mint egy igazi, nagy család.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mit szólnak a baloldali jogvédők, hogy Magyar Péter kínozta a feleségét?

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

"Gyanítom, hogy elrabolták a 2 éves unokámat” – Kétségbeesve keresik az eltűnt Dankát

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

travelo.hu

Videó: Debrecenből elindult az első olyan járat, mellyel a világ számos pontja válik elérhetővé

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg

HŰHA

Kommentekből írt extrém locsolóverseket a magyar tiktokker

HŰHA

Szépséges királynő: elképesztő szettben jelent meg az Operaházban Kiszel Tünde