Létrehozva: 2018.02.21.

VV Fanni-gyilkosság: eltűnése után használták az autóját

Bár nem volt jogosítványa, mégis vett magának autót az egykori valóságshow-hõs.

VV Fanni november 20-án tűnt el, a rendőrök szerint még aznap meghalt. Édesanyja nagyon meglepődött, amikor pár napja parkolási büntetést kapott lánya kocsijára, amit neki kellett kifizetnie. A bírság dátuma ugyanis november 22-i volt.

De hogy ki használta a kicsi autót, azóta sem tudja Katalin. Sejtése ugyan van, de mivel bizonyíték nincs, nem akarta megnevezni a sofőrt.

Fannikámnak nem volt jogosítványa, de nagyon vágyott egy kocsira, így hatalmas öröm volt, amikor megvette a pici Smartot – mondta a Blikk napilapnak Fanni édesanyja. - Tudni kell, hogy a lányom túlzottan is jószívű volt, ezért kölcsönadta a barátainak az autót, amikor azok kérték. A XIII. kerületben volt szabálytalan az illető. Nagyon szeretnék Fanni állítólagos barátnője, Erika szemébe nézni, és beszélni vele. Õ az eltűnés napján ülhetett az autóban, tőle kaptuk vissza annak idején a járművet, amikor a rendőrség felszólította, hogy adja oda nekünk. Talán tudhat valamit a történtekről!”

Jelenleg VV Fanni autója szülei házánál áll, de ha akarnák se tudnák eladni, mert a forgalmi engedély a lány többi iratával együtt eltűnt. Fanni holttestét még mindig nagy erőkkel keresi a rendőrség. A dunaújvárosi férfi, akit a megölésével gyanúsítanak, nem tett beismerő vallomást. Annyit ismert el, hogy valóban ő látszik a kamerafelvételen, amin valaki a lányt ölben kihozza a lakásából.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

magyarnemzet.hu

Mutatjuk, mennyi idő alatt gyűjtötte össze a Fidesz–KDNP a szükséges aláírásokat

ripost.hu

Ez bizony BL-történelem: szenzációs magasságokba emelkedett a magyar edző

mandiner.hu

Kevesellte a magyar pénzt, most román állampolgárságot kapott a magyar sportoló

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 20-26.: Nehézségeket jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Orvosra lehet szüksége: fiatal, kék szemű lány tűnt el Budapesten

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nem hiszed el, hogy néz ki manapság a Váratlan utazás főszereplője – galéria

HŰHA

Lékai-Kiss Ramóna bikinire vetkőzött: forró fotók készültek

HŰHA

A terápia sem segített: egymásnak feszült a Házasság első látásra Petrája és Hildája: "Magadat járatod le"

HŰHA

Lábujjszopogatás és hajszárító – Így szívatták egymást a magyar rádiósok