HŰHA

Hujber Ferenc állítja: Szexuálisan zaklatták és megalázták a Színművészetin

Bár a színész korábban hevesen támadta a #metoo-mozgalmat, most mégis előállt a saját és egykori osztálytársai történetével.
  • Szerző: Buster

Hujber Ferenc példája is mutatja, hogy jó döntést hozott a parlament, amikor a napokban megszavazták a Színművészeti Egyetem modellváltásáról szóló törvényt, melynek értelmében az egyetem alapítványi tulajdonba kerül, fenntartója és vagyonának kezelője az erre a célra létrehozott Színház- és Filmművészetért Alapítvány lesz. A döntés egyik célja éppen az, hogy megszüntessék a patinás intézményben is évtizedek óta zajló szexuális és hatalmi visszaéléseket.

Fotó: Ripost

A most kiszúrta, hogy Hujber, Balkán Hamlet néven, egy friss Facebook-posztjában meséli el, hogyan alázták meg őt és társait a tanáraik annak idején. A színész egy konkrét esetet is felelevenít, melyben megszólítja azon osztálytársait is, akik most a változások ellen tiltakoznak. „Tisztelettel meg szeretném kérni a tüntető és a Színművészeti Egyetem jelen formájában való fennmaradása mellett vagy ellen küzdő »Horvaisokat«, hogy fürdőruhát vigyenek magukkal! Utána menjenek le az Ódry színpad alatti öltözőkbe és zuhanyozzanak le fürdőruhában! Aztán menjenek vissza a színpadra dideregve, fázva, mint kellett anno 1995-ben. Menjenek vissza, hogy az ott röhögő tanárok megbeszéljék a fülük hallatára, kinek mennyit kell fogyni szeptemberig. Menjenek vissza, és ott a frissen felvett női hallgatók eldöntik arc, alkat, kisugárzás alapján, kivel akarnak dolgozni. Szerintem ez így igazságos. Cseppet sem tisztelettel! Hujber Ferenc” – írta volt osztálytársainak. Később egy kommentre reagálva konkrétan leírta: szexuálisan és verbálisan is megalázták őt és osztálytársait.

Két nappal később egy erősen gúnyos hangvételű posztot szentelt egykori, azóta elhunyt tanárának, melyben megköszönte a „törődést”.

„Szeretett tanáromra, »mesteremre«, Horvai ‘Weinstein‚ Istvánra emlékezem, aki generációknak és húszéves gyerekeknek adta át a »tudását, szeretetét és az igaz hitét mindnyájunkban«! Legyen Neki könnyű a föld! Ámen! Nemá!” – írta aligha félreérthető stílusban Hujber Ferenc.

Próbáltuk megkérdezni az általa megnevezett osztálytársakat, igaz-e mindaz, amiről Hujber ír. Polyák Lillát értük el, aki nem kívánt nyilatkozni.

2017-ben Marton László ügyével kezdődött a hazai színházi botrány, akit Sárosdi Lilla vádolt meg szexuális zaklatással. Az egyetemen is tanító rendezőt akkor az etikai bizottság döntése alapján elbocsájtották. 2019-ben Gothár Péter zaklatási ügye következett a Katona József Színházban. A rendezőt egy hónappal később elbocsájtották az egyetem tanári karából. Az év decemberében még egy, az intézményből 2017-ben távozott tanárt vádoltak meg szexuális zaklatással, de nevét végül nem hozták nyilvánosságra.

Fotó: AFP

Januárban elítélték a #metoo világkampány kirobbantóját

Ha nincs az amerikai filmipart és később a világot is megrengető Harvey Weinstein-ügy, akkor talán Magyarországon is rejtve maradnak azok az esetek, amikor egy-egy, a hatalmával visszaélő tanár vagy rendező szexuálisan zaklatott fiatal növendékeket, színészeket. A világhírű producerről 2017 októberében jelent meg egy leleplező cikk a The New York Times hasábjain, melyből kiderült, hogy Weinstein éveken keresztül molesztált vagy megerőszakolt nőket, többek között kezdő színésznőket. Az áldozatokat megfenyegette vagy más módokon bírta hallgatásra. A botrányt fokozta, hogy állítólag több kollégája és színészek is tudtak viselt dolgairól, sőt perverz magatartását még a nyilvánosság előtt sem takargatta, de cége segített az ügyek eltussolásában. A producert végül idén február végén a bíróság bűnösnek találta nemi erőszak vádjában, és 23 év börtönre ítélte.

 

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?