SZTÁR

Járvány után tilos a szelfi és az ölelés a koncerteken 

Limitált létszámmal ugyan, de mostantól ismét lehet szórakozni, az előadóművészek is visszakapták a munkájukat.
  • Szerző: angie

Hivatalosan is véget ért a veszélyhelyzet. Ugyan a koronavírus nem szűnt meg, de az élet kezd visszatérni a régi kerékvágásba. Az emberek ismét a munkahelyükön dolgoznak és végre szórakozhatnak is egy kicsit. Igaz, még csak 500 főig tarthatnak bulikat a szórakozóhelyek, de ez is jóval több, mint amit az elmúlt hónapokban lehetett. Az előadóművészek szinte kivétel nékül elvesztették a munkájukat a karantén idejére, de újra haknizhatnak, bárokban zenélhetnek, és esküvőkön is felléphetnek. Már alig várták, a színpadon túl a közönséget is hiányolták a sztárok, mégis akadnak olyanok, akik továbbra is tartanak a vírustól és persze olyanok is, akik bátran ölelkeznek újra a rajongókkal.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Balázs Klári még nem szeretne ölelkezni

Fotó: Ripost

A Korda házaspár már a hivatalos karantén előtt önkéntesen elvonult. Nem csoda, hiszen Korda György elmúlt 80 éves és Klárika sem szeretett volna megbetegedni. Az énekesnő egyébként már a járvány előtt is sokat adott a megelőzése, autója mindig tele van fertőtlenítő kendővel. „Évek óta kínosan ügyelünk arra, hogy kerüljük a vírusokat baktériumokat. A kocsiban mindig van nálunk fertőtlenítő és törlőkendő. A járvány óta pedig, légfertőtlenítő szprét is beszereztem. Mielőtt berobbant volna a koronavírus minden koncertünkön nagyon szoros kapcsolatban voltunk a közönségünkkel. A fellépés után rendszeresen, fotózkodtunk, dedikáltunk és természetesen ilyenkor elkerülhetetlen volt a testi kontaktus. Sokan kértek ölelést vagy egy kézfogást, de sajnos ennek vége. Addig biztosan, amíg meg nem lesz a védőoltás” – mondta Balázs Klári.

Hangfalakkal védi magát a Bódi házaspár

Fotó: Markovics Gábor / Ripost

Bódi Guszti és felesége, Margó is a veszélyeztetett korosztályba tartoznak. Igaz, még nem idősek, de korábbi betegségeik miatt jobb, ha csak megfontoltan vállalják el a felkéréseket. Margó a -nak elárulta, otthon és a munkában is óvja Guszti egészségét. „Az első fellépésünk a karantén után egy hajón volt, szerencsére szabad ég alatt. A színpad és a közönség között hangfalak voltak, így el voltunk szeparálva mindenkitől. Még nem állunk készen a közös fotózásokra, de reméljük, hogy ez idővel megváltozik” – mesélte Bódi Margó.

Péter Szabó Szilvi még kivár

Fotó: Ripost

Rengeteg terve van és felkérésekből sincs hiány, de Péter Szabó Szilvi óvatos. „Nem vagyok félős típus, de jobb az óvatosság. A színpadon biztosan nem leszünk görcsösek, és a koncert alatt meg is feledkezünk majd a vírusról, de utána nem szeretnénk kockáztatni. Ahhoz, hogy ismét közvetlenek lehessünk a rajongókkal kell még egy kis idő, igaz a legjobb egy hatásos vakcina lenne” – jelentette ki Szilvi.

 

Kökény Attilával lehet szelfizni

Fotó: Sulyok László

A bárénekes kezdetben minden szabályt betartott, de rájött, hogy nem ülhet otthon a végtelenségig. Már nagyon várta, hogy esténként ismét a színpadon álljon és nem hajlandó tovább feszengeni a vírus miatt. „Kezdetben nagyon óvatos voltam, elsők között viseltem maszkot és gumikesztyűt a bevásárláshoz, de leginkább otthon maradtunk a feleségemmel. Most, hogy elülni látszik a vírus, már nagyon várom, hogy ismét a közönségemmel legyek. Nem félek, nem akarok távolságot tartani tőlük. Ha már csináljuk, csináljuk rendesen! Lehet szelfizni velem és beszélgetni is úgy mint a karantén előtt” – jelentette ki Kökény Attila, aki a héten Curtis barátjával együtt lép színpadra az egyik belvárosi szórakozóhelyen.

Kiss Endi nem bírja testiség nélkül

Kiss Endi teljesítette édesapja kívánságát
Fotó: Bors

A villámkezű dobos közvetlen és szenvedélyes ember. A magánéletben is mindenkit ölelget és puszilgat hogy kifejezze szeretetét, így a koncerteken sincs ez másként. A koronavírus betett ugyan a zenésznek, de emiatt nem hajlandó kontrollálni magát. „Mindenkit ölelgetek és puszilgatok ha kedvelem és jól érzem magam. Persze ez most kockázatos lehet, de én nem a koronavírus miatt aggódom, sokkal inkább azért, hogy a járvány miatt valaki rossz néven veszi a közvetlenségemet és kapok egy hatalmas pofont” – mondta nevetve Endi.

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?