Létrehozva: 2020.03.30.

Az interneten folytatja tovább Joshi Bharat

Az indiai származású műsorvezető már rengeteg hírességgel beszélgetett a kamerák előtt és a koronavírus-válság alatt is ezt teszi.

Joshi Bharat szinte már olvas az emberi lélekben, ezért szeretnek vele beszélgetni a hazai hírességek. Az indiai gurut egy ideje nem láthattuk már a képernyőn, de most végre elérkezett a nagy visszatérés ideje.

Joshi életre hívta a Maradj otthon – Karanténnaplók Joshi Bharattal című Facebook oldalt, ahol a jövőben a jól ismert közvetlen módon beszélget majd ismert emberekkel.

„A háttérben már egy ideje szerveződött, hogy az interneten keresztül folytassuk azt a munkát, amit évek óta csináltam, vagyis elkészítsünk egy beszélgetős műsort. Tulajdonképpen mostanra lépett a dolog a megvalósítás fázisába. A beszélgetéseket Skype-on rögzítettük, hiszen most nincs lehetőség a személyes találkozásokra és termesztésen a beszélgetőpartnereimmel most erről a helyzetről is szót ejtünk, így adta magát a cím...”

- kezdte lapunknak Joshi, aki azt is elárulta, hogy kikre lehet számítani az első időszakban.

„Több beszélgetést rögzítettünk már és az indulás napja is biztos, de azt még nem döntöttük el, hogy kivel kezdünk. Ami biztos, hogy vagy Balázs Andit, vagy Tóth Verát, vagy Németh Lajost láthatják majd a nézők március 31-én, amikor is elstartolunk”

- mondta a műsorvezető.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Oroszország rakétákkal támadta Ukrajnát és előretört Urozsajnoje közelében

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

mandiner.hu

Orbán Viktor hamarosan bejelentést tesz + Videó

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet

SZTÁR

Így van most a magyar együttes kórházba került sztárja

SZTÁR

Összeszorul a szív, így néz ki húsvét után Berki Krisztián sírja - fotó

SZTÁR

Zokogva omlott össze a Next Top Model Hungary versenyzője