Létrehozva: 2020.07.03.

Fél év kihagyás után tér vissza Joshi Bharat: Itt folytatja

A nézőknek nem kellett sokáig nélkülözniük Joshi Bharatot, hiszen Hajdú Péter leszerződtette őt a Life TV csapatába.

Éppen csak letelt az a fél év, amíg nem jelenhetett meg másik csatornán Joshi Bharat, a megújuló Life TV máris lecsapott rá. A műsorvezető július 20-tól minden délután 17 órától jelentkezik majd az Őszintén! Joshival című műsorával, melyben rendhagyó módon a vendégek telefonon jelentkeznek majd be, megosztják vele a gondolataikat, és kérik a segítségét, tanácsait, a különböző problémák megoldásában. Teszik ezt abban a reményben, hogy a beszélgetés végére közösen találnak majd kiutat a nehézségekből.

Fotó: Vajda Anita / Life TV

Joshinak a vérében van a megoldáskeresés, így örömmel mondott igent a csatorna felkérésére. „Kiss Péterrel még februárban beszélgettünk egy betelefonálós műsorról, de akkor még nem tudtuk, hogy ő nem sokkal később a Life TV programigazgatója lesz. Amikor aztán újra megkeresett és elmondta, kikkel dolgozhatnék együtt a csatornánál, gondolkodás nélkül mondtam igent, hiszen olyan régi kollégák vesznek majd körül, akiket nem csak szakmailag, de emberileg is nagyra tartok” - kezdte a Ripost-nak Joshi, aki már nagyon várta, hogy elkezdődjenek a forgatások.

„Hiányzott a tévézés, hiszen 2008-óta gyakorlatilag folyamatosan képernyőn voltam. Bár már elértem a nyugdíjaskort, mégsem vágytam arra, hogy otthon üljek a babérjaimon és csak kertészkedjek, vagy főzőcskézzek. Persze a világjárvány beszorított a négy fal közé, de a karanténban töltött hónapok alatt sem tétlenkedtem. Heti rendszerességgel karanténinterjúkat készítettem a YouTube-ra ismert emberekkel. Tulajdonképpen ezzel tartottam formában magam a visszatérésre” - mondta a műsorvezető, aki a Life TV-n újra azt csinálhatja majd, amihez a legjobban ért, és amiben a legtöbb tapasztalatot szerezte az elmúlt 28 évben.

Fotó: Vajda Anita / Life TV

„Lassan harminc éve foglalkozom sorselemzéssel és keresek megoldást a hozzám forduló emberek lelki- és életvezetési kríziseire. Ez idő alatt több ezer ember fordult már hozzám és találkoztam sok nagyon nehéz esettel. Nem egyszer éreztem, hogy bennem látják az utolsó reménysugarat és megesett, hogy szó szerint egy-egy élet múlott azon, hogy én meghallgattam őket és közösen kerestem velük a megoldásokat. A műsorban is ez lesz a célom, szeretnék újra segíteni a hozzám forduló embereknek, akik megtisztelnek a bizalmukkal. Természetesen nem vagyok pszichológus így én csak a több évtizedes tapasztalatomra és az Indiából magammal hozott életszemléletre támaszkodhatok egy-egy probléma megoldását keresve – hangsúlyozta a műsorvezető, aki örül, hogy végre újra azzal foglalkozhat, amit szeret: emberi sorsokkal és a televíziózással.

Igazi sztárdömping a Life csapatában A Life TV már eddig is üde színfoltja volt a hazai televíziós palettának, de úgy tűnik, hogy eltökélt szándékuk igazi meghatározó és trenddiktáló csatornává válni a jövőben. Ezt jelzi, hogy egyre több sztárt igazolnak le, amióta Hajdú Péter lett a vezérigazgató. Elsőként Demcsák Zsuzsa nevére derült fény, majd bejelentették, hogy Kocsis Korina és Nagy Réka lesznek a Life TV időjósai. Érzésünk szerint Joshi Bharattal még nem ért véget a meglepetések sora… 12 éve a képernyőn Joshi Bharat nevét 2008-ban ismerte meg az ország, amikor a TV2-n útjára indult a nevével fémjelzett show, melyben érdekesebbnél érdekesebb és furábbnál furább karakterek problémáira keresett megoldást, vagy éppen próbált meg komoly, vagy kevésbé komoly feszültségeket elsimítani. Az indiai származású tévés 2012-ben átigazolt a FEM3 csatornához, ahol először Gombos Edinával vezetett műsort, majd ismét önálló beszélgetős műsort kapott, ahol a hazai sztárvilág színe java megfordult, hogy kiönthessék lelküket a kamerák előtt.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elítélték a mozdonyvezetőt, aki kisiklatta a vonatot Tatabányánál

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet

SZTÁR

Így van most a magyar együttes kórházba került sztárja

SZTÁR

Összeszorul a szív, így néz ki húsvét után Berki Krisztián sírja - fotó

SZTÁR

Zokogva omlott össze a Next Top Model Hungary versenyzője