Létrehozva: 2016.10.01.

Kemény véleményt fogalmazott meg Nagy Feró a migránsokról

Nyíltan vállalja a rocker, hogy nemmel fog szavazni a vasárnapi népszavazáson. A zenész úgy érzi, a jövõnk forog kockán, és meg kell védeni Európát.

Elmegy és nemmel szavaz a betelepítési kvótával kapcsolatos vasárnapi népszavazáson Nagy Feró, döntését pedig meg is indokolta. A zenész a saját bőrén tapasztalja, ami körülöttünk zajlik, nagyon megdöbbent, amikor utoljára Brüsszelben járt.

"A feleségemmel egy katolikus templom mellett sétáltunk, gondoltam, megnézem, de körbe volt kerítve. Csak úgy állt ott, mint valami műemlék, megközelíteni sem tudtam. Nem akarom, hogy ilyesmi Magyarországon is megtörténjen. Az utcán sok férfi állt, és a feleségem szólt, hogy menjünk haza, mert egyszerűen rosszul érzi magát ebben a közegben. Õ volt az egyetlen nő! Akkor azt mondtam, hogy soha többé nem megyek Brüsszelbe"

– mondta Feró a Lokálnak.

"Nemmel fogok szavazni! A migránsok többségének egészen más a kultúrája. A mi lányaink számukra k*rvák, főleg ha nem öltöznek burkába. Én sosem ítélnék el egy arab nőt a kinézete miatt, ők mégis megteszik. Nem hiszek abban, hogy nekünk kellene alkalmazkodnunk az iszlámhoz, és azt se felejtsük el, hogy már mi vagyunk Európa"

- nyilatkozta a Beatrice énekese, majd hozzátette: igazából mi védjük Európa határait, húztunk egy kerítést, és valamennyire megfékeztük az áradatot.

"Aki igennel akar szavazni, az miért nem költözik hozzájuk? Miért akarja bárki rám erőltetni, hogy együtt lakjak valamiféle humanitárius megfontolásból olyanokkal, akik nem szeretnek engem. Mert nem szeretnek! Idejönnek és követelőznek"

- magyarázta a zenész.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

life.hu

Csillagjegyek, akik nem tudnak leállni: állandóan rágódnak

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Rejtett üzenetek a Katalin hercegné betegségét bejelentő videóban

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

SZTÁR

Megható fotó, így öleli kislányát Hosszú Katinka

SZTÁR

A Next Top Model Hungary stylistja: a modellek hibája néha tervezett

SZTÁR

Rúzsa Magdi és Kylie Minouge ugyanolyan ruhában pózol

SZTÁR

Budavári Fülöp szinte mindent megenged a kutyusának

SZTÁR

Gyanús jelek: szövődmények alakultak ki Katalin hercegnénél?

SZTÁR

"Nyafi kukac" - kíméletlen őszinteséggel jellemezte magát Rácz-Gyuricza Dóra

SZTÁR

A TV2 csodás sztárpárjának elváltak útjai