Létrehozva: 2020.08.20.

Két év után is folyik a harc a legendás magyar színész hagyatékáért

Paudits Béla már több mint két éve nincs velünk, de még mindig nem zárult le az a per, amit lánya indított a végrendeletben megjelölt örökössel szemben.

Paudits Béla két évvel ezelőtt, hosszú betegség után egy kórházi ágyban halt meg. Barátja, János volt mellette az utolsó óráiban, aki több mint 30 éven át volt a színész legfőbb bizalmasa. Paudits 20 évvel a halála előtt egy végrendeletet helyezett közjegyzői letétbe, melyben rögzítette, hogy szeretne majd gondoskodni a férfiról. Ezért ráhagyja minden vagyonát, ami történetesen egy apró, de értékes budai ingatlan, amire igényt tart a színész lánya is, aki nem tartotta a kapcsolatot apjával.

Fotó: Markovics Gábor / Ripost

János álmában sem gondolta volna, hogy a jogi procedúra beárnyékolja majd a legendás művész 71. születésnapját is, de így történt, hiszen bár nemrég már tárgyalták volna az ügyet, de a pandémia miatt végül elnapolták a tárgyalást, így máig nem született döntés a perben.

Fotó: Markovics Gábor / Ripost

Több mint 20 millió forintért megy a harc...

Ez is érdekelhet

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

mindmegette.hu

Marhapörkölt német módra - készítsd el barna sörrel, isteni lesz a végeredmény!

magyarnemzet.hu

Ma már nem kavarja fel a horrorsérülés Lovrencsics Gergőt, aki családjával végleg letelepedett Splitben – interjú

life.hu

Még 2024-ben beigazolódhat Baba Vanga dermesztő jóslata

mandiner.hu

Kevesellte a magyar pénzt, most román állampolgárságot kapott a magyar sportoló

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kőgazdag Aurél 20 éves lett: Nyomasztja a családalapítás

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet

SZTÁR

Így van most a magyar együttes kórházba került sztárja

SZTÁR

Összeszorul a szív, így néz ki húsvét után Berki Krisztián sírja - fotó

SZTÁR

Zokogva omlott össze a Next Top Model Hungary versenyzője