Létrehozva: 2021.01.08.

Kiderült, ekkor adják át a Petőfi Zenei Díjakat

A hagyományos, nyári időpont helyett január 23-án a Duna TV kétórás showműsorában adják át ötödik alkalommal a Petőfi Zenei Díjakat.

A Petőfi Rádió és az M2 Petőfi TV névadóját, Petőfi Sándort formázó szobrokat 12 kategóriában kapják a hazai könnyűzene legjobbjai. Az életműdíjat idén Horváth Charlie veheti át.

Fotó: Szabolcs László / Ripost

 

A 2016-os alapítás óta a VOLT, majd a STRAND Fesztivál ad otthont Magyarország egyik lerangosabb zenei díjának. Az országos rádió és TV nevével fémjelzett Petőfi Zenei Díjakat hagyományosan minden évben tízezres közönség előtt, élő adásban adták át, 2020-ban azonban, mint minden fesztivál, a STRAND, és ezzel együtt a Petőfi Zenei Díj gálája is elmaradt.

„Kerestük a legjobb megoldást arra, hogy méltó körülmények között pótoljuk a 2020-as Petőfi Zenei Díjat, végül a VOLT Produkció szervezőcsapatával közösen döntöttünk úgy, hogy biztonságos körülmények között, stúdióban rendezzük meg a gálát azzal az elvárással, hogy a megszokott színvonalat és kínálatot vigyük képernyőre. Január 23-án a Duna Televízió főműsoridőben tűzi műsorára az idei gálát” – mondta Medvegy Anikó, az M2 Petőfi TV csatornaigazgatója.

A kétórás show-ban kilenc kategóriában hirdetik ki a 2020-as év legjobbjait.

„A nomináltakat a Petőfi Rádió egy éves játszási listája adja, a jelöltekre még 2020 tavaszán szavazhatott a közönség, így most a rajongók és az előadók a megszokottnál tovább várhattak az eredményre” – tudtuk meg Tiszttartó Titusztól, a Petőfi Rádió csatornaigazgatójától.

A díjazottak személye közül néhány azonban már tavaly óta publikus: A Dal 2020 adásában adták át az év dalának és akusztikus dalának járó Petőfi Zenei Díjat Rácz Gergőnek és Orsovai Reninek, az év felfedezettjének, a Tortugának és A Dal 2020 legjobb dalszövegírójának, a Petőfi Zenei Díj dalszövegírói különdíjasának, Molnár Tamásnak.

Az indulás óta a Petőfi Zenei Díj egyik fénypontja az Életmű-díjak átadása. 2016-ban Bereményi Géza, 2017-ben Demjén Ferenc, egy évvel később Tátrai Tibor, majd Nagy Feró vehette át az elismerést. Idén Horváth Charlie kapja az életműért járó Petőfi szobrot.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási meglepetés: nem lesz ott a foci-Eb-n a korábbi győztes

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

mandiner.hu

Miért rúgta ki a jóbarátját Novak Djokovics?

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

magyarnemzet.hu

Rossi: Ritkán veszítem el a türelmem, de most kijöttem a sodromból

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

SZTÁR

Megható fotó, így öleli kislányát Hosszú Katinka

SZTÁR

A Next Top Model Hungary stylistja: a modellek hibája néha tervezett

SZTÁR

Rúzsa Magdi és Kylie Minouge ugyanolyan ruhában pózol

SZTÁR

Budavári Fülöp szinte mindent megenged a kutyusának

SZTÁR

Gyanús jelek: szövődmények alakultak ki Katalin hercegnénél?

SZTÁR

"Nyafi kukac" - kíméletlen őszinteséggel jellemezte magát Rácz-Gyuricza Dóra

SZTÁR

A TV2 csodás sztárpárjának elváltak útjai