Létrehozva: 2020.07.06.

Hatalmas csapatás: 200 adag pörkölttel ünnepeltek Grófoék

Hétvégén remek alaklom nyílt arra, hogy Kis Grófo szűkebb családja összegyűljön egy kis hajnalig tartó mulatásira.

Ha Grófoéknál alkalom adódik egy a bulizásra, akkor bizony beleadnak apait, anyait, és hát mi lehetne jobb indok egy „kis” összejövetelre, mint a családfő, vagyis Nagy Grófo születésnapja. A partikirály zenésznek és a forróvérű rokonságnak már nagyon hiányzott egy igazi buli, hiszen a koronavírus-járvány heteiben szó sem lehetett arról, hogy ennyien összegyűljenek és hajnalig mulassanak.

Persze Grófoék mércéjével mérve a vasárnapi rendezvény, csak amolyan csendes összejövetelnek számít, hiszen alig százan, vagyis a szűk család gyűlt össze, hogy köszöntsék az ünnepeltet.

„Jó kis buli volt, el is tartott hajnal négyig...”- kezdte nevetve lapunknak Kis Grófo. „Persze lehetett volna jóval nagyobb is, de úgy gondoltuk, hogy a járvány utáni első bulin jobb, ha visszafogjuk magunkat egy kicsit és tényleg csak a szűkebb családot hívjuk meg apám köszöntésére. Így is nagyjából százan mulattunk a sátorban” - mesélte az énekes, aki azt is elárulta, milyen menüsorral kedveskedtek a vendégeknek.

„A testvéreimmel négyen szerveztük meg a születésnapi partit, de mindenki, aki csak ott volt, hozzájárult valamivel. Nálunk ugyanis az a szokás, hogy összedobunk mindent, ami egy jó mulatásihoz kell. Volt aki a birkapörköltet, volt, aki a marhapörköltet főzte meg a száz főre, más pedig a levesről, a sültekről, vagy a süteményekről gondoskodott. Megint más pedig italokkal érkezett. Na, persze mindenki igyekezett kitenni magáért, így mindenből háromszor is jóllakhatott volna a teljes társaság”- mondta a Ripost-nak Grófo.

Fotó: facebook

Az énekes is hozzátette, hogy a rengeteg ételből egyetlen tányérnyi sem veszett kárba, hiszen a hajnalban a buli végén minden vendég egy csomaggal távozott. Persze a nagy eszem-iszomon túl fontos szerephez jutott a dínomdánom is. A jó hangulatért egy öttagú cigányzenekar és Nótár Mary feleltek, illetve Kis Grófo is mikrofont ragadott, hogy szórakoztassa a rokonságot.

Beindult a Bulibáró Kis Grófo a szerencsésebb előadók közé tartozik, hiszen amint feloldották a veszélyhelyzeti intézkedéseket és újra beindulhattak a haknik, azonnal áradni kezdtek hozzá a megkeresések. „Egyelőre főként családi rendezvényekre hívnak, ahol száz főnél nem igazán vannak többen. Egyébként azt vettem észre, hogy az emberek sokkal nagyobb elánnal buliznak most, mint a járvány előtt. Sokkal felszabadultabbak, mintha jobban értékelnék a szabadságot” - mondta Kis Grófo, aki hétvégente már 3-4 helyen is szórakoztatja a közönséget.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem hitt a szemének a turista, amikor kinézett a szállodai szobája ablakán, több követője hisztériás rohamot kapott

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

vg.hu

Félmilliárd forintos kárt okozott egy figyelmetlen sofőr – videó

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet

SZTÁR

Így van most a magyar együttes kórházba került sztárja

SZTÁR

Összeszorul a szív, így néz ki húsvét után Berki Krisztián sírja - fotó

SZTÁR

Zokogva omlott össze a Next Top Model Hungary versenyzője