Létrehozva: 2019.12.09.

3000-en skandálták Kordáék nevét

A házaspár csak a koncert napján döbbent rá, hogy a szombat bizony hivatalosan munkanapnak számít, így attól féltek, hogy nem telik meg a budapesti Tüskecsarnok.

Korda György idén ünnepelte a 80. születésnapját, ezért döntöttek úgy Balázs Klárival, hogy az év végén egy hatalmas bulival örvendeztetik meg közönségüket. A házaspár szombat esti koncertjén végül háromezer ember tombolta végig az estét, amelyen fellépett Zoltán Erika, a TNT együttes és DJ Dominique is, akik bemelegítették a hangulatot, mielőtt Korda György és Balázs Klári kiléptek a színpadra. A koncert után Gyuri bácsi meghatottan nyilatkozott a Ripost-nak.

Fotó: Csányi Krisztina / BORS

„A nyolcvanadik születésnapom januárban volt, így tulajdonképpen ez a buli inkább arról szólt, hogy megint találkozzunk a közönségünkkel és csak másodsorban a kerek évfordulóról. Amikor elvállaltuk a koncertet, nem is tudtuk, hogy egy munkanapnak számító szombatra esik, így indulás előtt volt bennünk egy kis félelem, hogy vajon megtelik-e a csarnok, de szerencsére ez alaptalan volt”

- kezdte a Ripostnak Korda György, aki a napilap hétfői számában azt is elárulta, mikor is döbbent rá a koncert alatt, hogy tulajdonképpen mégiscsak 80 éves.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Közösen lép fel a Liverpool és a Manchester United az angol foci legundorítóbb megnyilvánulása ellen

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

travelo.hu

Egy magyar pilóta 12 ezer méter magasból lőtt csodás éjszakai felvételeket a Balatonról

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

SZTÁR

Megható fotó, így öleli kislányát Hosszú Katinka

SZTÁR

A Next Top Model Hungary stylistja: a modellek hibája néha tervezett

SZTÁR

Rúzsa Magdi és Kylie Minouge ugyanolyan ruhában pózol

SZTÁR

Budavári Fülöp szinte mindent megenged a kutyusának

SZTÁR

Gyanús jelek: szövődmények alakultak ki Katalin hercegnénél?

SZTÁR

"Nyafi kukac" - kíméletlen őszinteséggel jellemezte magát Rácz-Gyuricza Dóra

SZTÁR

A TV2 csodás sztárpárjának elváltak útjai