Létrehozva: 2018.08.10.

Lana Del Rey melankolikus dalaival indul a hétvége

De mi nem is lehetnénk boldogabbak: a Summertime Sadness énekesnõje, Lana Del Rey péntek este elõször lép fel nálunk szomorkás dalaival, de itt lesz még a The Kooks, hogy tökös inde-partyt csapjanak, a Mastercard Színpadon Asaf Avidan játszik és itt lesz a "világzene Rolling Stonesa" is.

Szerző P. Petra

A hétvége nyitásaként a Dan Panaitescu Nagyszínpadon a Vad Fruttik melegíti elő a terepet a The Kooksnak, akik az indie diszkók legnagyobb slágereivel és augusztus végén megjelenő friss lemezük dalaival hozzák mozgásba a tornacipős lábakat. Innen bizonyára könnyű dolga lesz a már szinte hazajáró Parov Stelarnak, az este fénypontja pedig az amerikai pophercegnő, Lana Del Rey lesz, aki melankolikus pop dalaival szaggatja évek óta a szíveket. 

Eközben a Mastercard Színpad by A38 sátorban késő délután egy friss brit banda, aShame zúz – érdemes rajtuk tartani a szemünket -, de itt játszik még JP Cooper brit dalszerző-énekes és Asaf Avidan is, aki 2015-ben adott ütős koncertet a Szigeten, gyanítjuk, idén sem lesz másként. 

Világzenei Színpadon a műfaj egyik leghíresebb zenekara, a Les Negresses Verteselőször lép fel Magyarországon: a francia sanzon, angol punk, algériai rai és spanyol flamenco elemeit ötvöző zenekar harminc évvel ezelőtti Mlah lemezével érkezik. Persze a „nagy eljövetel" után és előtt is akad csemege a Világzenei Színpadon, például a Warsaw Village Band lengyel dub-hip-hop koncertje vagy a Besh O Drom balkáni őrülete. 

Bacardí Arénában ma többek között Yamina, Metzker Viktória, Andro, Ummet Oczan vagy Jay Hardway mellett a The Him holland producer-DJ-duó tesz tiszteletét, akik egy Tiesto remixverseny kapcsán jöttek össze, legutóbbi alkotásuk pedig Avicii Without You c. dalának remixe. 

A Sziget már régóta nem csak a zenéről szól, a szervezők legalább akkora hangsúlyt fektetnek a kortárs művészeti programokra, mint a zeneire. A Cirque du Sziget helyszín az egyik legnépszerűbb mind közül, ahol nem ritka, hogy egy-egy előadás előtt kígyózó sorok várnak a bejutásra. Ebben az évben Guinea, Marokkó és Kambodzsa misztikus világa is megelevenedik a porondon. A mai naptól kezdve minden este 20.00 órától az afrikai Groupe Acrobatique de Tanger Halka c. előadásával nyűgöz le mindenkit. Ebben a műsorban az akrobaták ősi tradíciókon alapuló egyedi stílusokon keresztül kérdőjelezik meg saját világnézetüket és rántják le a leplet azokról az ellentmondásokról, melyekkel mindennapi életük során találkoznak. A mozdulatok mellett itt a zene is fontos szerepet kap, ahogy az esténként 23.30-tól elcsíphető Afrique en Cirque előadásában is. ACircus Phare Khmer Metal c. darabja a kambodzsai fiatalok mindennapjait mutatja be, rengeteg humorral és emberséggel minden nap 17 órától és természetesen idén is találkozhatunk a Baross Imre Artistaképző diákjaival, akiket ezúttal Samuel Tétreault, a világhírű 7 Fingers kanadai színháztársulat igazgatója és társalapítója koreografál. 


A sátor melletti szabadtéri színpadon minden nap 15.15 és 21.40 között az angol Etta Ermini Dance Theatre, az olasz La Sbrindola és a The Loser Show, valamint a japán ACE váltják egymást, zsonglőr show-val, BMX és hip-hop párbajjal, lenyűgöző akrobatikai mutatványokkal. A szabadtéri színpadon minden este a Tűzmadarak Stromboli típusú vulkán kitöréseket idéz meg méteres láng csóvákkal és trükkökkel, hogy senki se fázzon az este.

Végig gondoltuk, hogy mik azok az alapvető értékek, azok az alapvető gondolatok, amik ezt a fesztivált 25 éve meghatározzák. - Kádár Tamás

 

 

Szerző P. Petra

Ez is érdekelhet

origo.hu

Borzalmas véget ért Rafael Nadal visszatérése

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

metropol.hu

Iszonyú pusztítás történt a Deák téren, lehangoló a látvány

vg.hu

A vártnál előbb érkezett a felezés a bitcoin piacán: ennek senki sem örülhet

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

hirtv.hu

Megfenyegették a HírTV stábját Monfalconéban + videó

origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet

SZTÁR

Így van most a magyar együttes kórházba került sztárja

SZTÁR

Összeszorul a szív, így néz ki húsvét után Berki Krisztián sírja - fotó

SZTÁR

Zokogva omlott össze a Next Top Model Hungary versenyzője

SZTÁR

Hoppá! Összejött az Exatlon két sztárja?

SZTÁR

Mága Zoltán végre visszakapta, amit a csalók elvettek tőle

SZTÁR

Mi történt? Csobot Adél egyedül hagyta el az országot