Létrehozva: 2020.10.29.

Lekerült a karikagyűrű Galambos Lajcsi ujjáról

A népszerű trombitaművésznek azért kellett megválnia házassága szimbólumától, mert felesége nemrégiben mindkettőjükét beolvasztatta. A zenész nem tagadja, hogy házasságát megviselte a bírósági kálváriája.

Több arra utaló nyilatkozatot is tett az utóbbi időben Lajcsi, hogy feleségével, Boglárkával megromlott a házassága. A népszerű mulatós zenész elmondása szerint az évek óta tartó közműlopási ügye a magánéletére is árnyékot vetett, bár a viták ellenére is igyekeznek kitartani egymás mellett.

– A lelkem talán sohasem lesz szabad. Bármi történjék is, mi már örökre összetartozunk Bogival – mondta a Borsnak sejtelmesen Lajcsi, aki már egy ideje a jegygyűrűjét sem hordja. Ennek okára furcsa magyarázatot adott.

– Amikor a trombitába akasztom az ujjamat, azon van egy gyűrű, és úgy voltam vele, hogy két ékszer az ujjamon már sok lenne… – próbált kitérni lapunk kérdése elől, majd elkomolyodott: – A kérdésre válaszolva, beolvasztatta a feleségem a gyűrűket, s egy közös kis emlék lett belőle. Amúgy pedig soha semmilyen ékszert nem hordtam, legfeljebb órát, de az más tészta. Én nem aranyban mérem a boldogságot, nem így fejezem ki és mutatom meg azt, hogy mi az, amim van vagy ami éppen nincs. Persze a házassági gyűrű az más, jó pár évig, évtizedig hordtam is, de már nem tudom… – mondja a háromgyerekes édesapa, aki az utóbbi időben nem szívesen nyilatkozik a magánéletéről, noha lapunknak korábban már tett arra utalást, hogy hullámvölgybe került a házassága.

– Nem tagadom, a bírósági ügyem igencsak megsínylette a házasságunkat Bogival, úgy is fogalmazhatnék, hogy rá­ment a kapcsolatunk. Nem tolerálja az ezzel kapcsolatos nyilatkozataimat, úgy érzi, hogy kiteregetem a magánéletünket, csakhogy én mindig is a nyilvánosság kereszttüzében éltem – fogalmazott akkoriban a zenész.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet

SZTÁR

Így van most a magyar együttes kórházba került sztárja

SZTÁR

Összeszorul a szív, így néz ki húsvét után Berki Krisztián sírja - fotó

SZTÁR

Zokogva omlott össze a Next Top Model Hungary versenyzője

SZTÁR

Hoppá! Összejött az Exatlon két sztárja?

SZTÁR

Mága Zoltán végre visszakapta, amit a csalók elvettek tőle

SZTÁR

Mi történt? Csobot Adél egyedül hagyta el az országot