Létrehozva: 2020.03.10.

A gyerekek mindenek előtt: lánya miatt nem ment el a díjátadóra Brad Pitt

Lánya ágya mellett virrasztott a színész.

Ilyen egy jó apa: kiderült, miért hagyta ki a BAFTA-díjátadót Brad Pitt. . Távolmaradását a londoni gáláról „családi kötelezettségekkel” magyarázták. Az 56 éves színész díjat is nyert pedig, amit Margot Robbie vett át helyette. Most kiderült, hogy a kórházban lábadozó lányával akart lenni.

Fotó: AFP

Angelina Jolie árulta el, hogy a 13 éves Shiloh és a 15 éves Zahara is műtéten esett át a közelmúltban. A családhoz közelálló forrás pedig azt nyilatkozta a Page Sixnek, hogy emiatt nem utazott Londonba Brad Pitt. „A gyerekek mindenek előtt állnak Brad szemében” – fogalmazott a barát.

Először Zaharát, majd hetekre rá Shiloh-t is megműtötték, Jolie elmondása szerint utóbbinak csípőműtétje volt. Még mindig mankóval jár.

Fotó: AFP

„Műtétekre be, műtétekről ki- ezzel telt az elmúlt két hónapunk. Először a legidősebb lányom, majd napokkal később a húga került kés alá, csípőműtétet kellett végrehajtani” – mesélte a színésznő, aki hozzátette, lenyűgözte, hogy ilyen nehéz helyzetben mennyire összetartott a család.

„Elképesztő volt, mennyire törődnek egymással. A legkisebb lányom, Vivienne nézte, ahogy a nővérek gondozzák a testvéreit, majd a következő alkalommal már ő is besegített. A lányok mindent félretettek és csak egymásra figyeltek, és olyan boldogok voltak, hogy segíthettek egymásnak” – írta Jolie.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

magyarnemzet.hu

Irán válaszán múlik, hogy kitör-e a harmadik világháború

ripost.hu

Hajtóvadászat Budapesten: Halálos közlekedési balesetet okozott a gyorsforgalmin, most üldözi a rendőrség

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Közel 100 új dolgozóra van szüksége a magyar Aldinak: ekkora fizetést ígérnek az újaknak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

Már tisztán látszik, gigantikus aszteroida száguld a Föld felé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom

LELKIZŐ

Végső búcsút vettek tőle: így néz ki Tordy Géza sírja