Létrehozva: 2017.07.26.

Aggódnak a barátok: minden segítséget elutasít Paudits Béla!

A színész nagybeteg, ám hiába a jóakarók próbálkozása, nem engedi, hogy javítsanak az életkörülményein.

Megromlott egészségi állapota miatt sürgős segítségre szorulna Paudits Béla, a színész azonban minden segítő kezet ellök magától. Paudits számtalan betegséggel küzd, enni is képtelen. Barátai összefogtak a színészért, ám ő minden segítséget elutasít: Lajsz András ételcsomagokkal támogatná Pauditsot, míg egy vállalkozó teljes egészében felújítaná a lakását, illetve orvoshoz is elvinnék, ahol megoldást keresnének a betegségére.

A színész azonban nem hajlandó alávetni magát a kezeléseknek, és az egyéb segítségből sem kér.

Képtelenség így élni, ez nem élet!

Már az is megfordult a fejemben, hogy öngyilkos leszek, mert túlságosan régóta szenvedek és semmi kiutat nem látok ebből a pokolból" - nyilatkozta korábban a %RIPOST%-nak Paudits.

Jó barátja, Lajsz András azonban nem engedi meghalni a gyermekkori pajtását.

"Természetes, hogy egy ilyen helyzetben sötéten látja az életét, hiszen egész nap egyedül van, és nyilvánvalóan depressziós. Én és a többi barátja azonban azon dolgozunk, hogy jobban legyen és elfogadja a segítséget, hiszen ez a barátság lényege" - nyugtatta meg a rajongókat a koktélkirály.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Baleset érte az Ázsia Expressz stábját a Fülöp-szigeteken

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”