LELKIZŐ

Állami gondozott gyerekeknek segít Oláh Gergő!

Fontos ügy mellé állt Oláh Gergő! Az énekes csatlakozott a Befogadlak alapítvány nevelőszülői programjához. Gergőt annyira megérintették az otthonokban látott sorsok, hogy azt sem tartja kizártnak, hogy egyszer ő is magához vegyen egy állami gondozott gyermeket.
  • Szerző: Ripost

Árva gyermekek sorsát próbálja szebbé tenni Oláh Gergő!

Az énekes nemrégiben megismerte és csatlakozott is a Befogadlak alapítvány nevelőszülői programjához, melynek célja, hogy a szülők nélkül maradt gyermekek ne állami gondozottként, hanem szerető családban nőjenek fel.

Gergő szívügyének tekinti a nehéz sorsú gyermekek sorsát, erről szóló, Hozzád bújnék című számával be is jutott A Dal 2019 döntőjébe.

"A Hozzád bújnék című dal egy új, érzékeny pontomra tapintott rá. Rájöttem arra, hogy nagyon szeretnék foglalkozni az otthonokban élő gyermekek sorsával, segíteni akarok nekik, ahogy csak tőlem telik. Meghívtak az alapítvány körútjának salgótarjáni állomására, ahol a szervezőknél utána érdeklődtem az eseménynek. Ezután jeleztem Fülöp Attila államtitkár úrnak, a mozgalom alapítójának, hogy szeretnék csatlakozni hozzájuk, ők pedig ezt örömmel fogadták. Így alakult, hogy a turné összes állomásán ott leszek" - mondta el a -nak Gergő, aki testközelből megtapasztalta, hogy ezek a gyermekek mennyire igénylik a szeretetet.

Manapság sajnos a befogadó szülők nagy része különböző kritériumok alapján osztályozza a gyermekeket: sokan nem szeretnének roma származású vagy olyan gyermeket magukhoz venni, aki már elmúlt egyéves. 

"Sajnos a nevelőotthonokban nincs akkora kapacitás, hogy minden gyermekre oda tudjanak figyelni, így sokan közülük elkallódnak. Ráadásul a szabály szerint egy nevelő nem is kerülhet túlságosan közel a gyermekekhez, akik nagyon ki vannak éhezve arra, hogy szeressék őket. Nagyon fontos, hogy a gyermekek ne otthonban, hanem nevelőszülőknél nőjenek fel, ezért biztatok mindenkit arra, hogy jelentkezzenek nevelőszülőnek! Ezeken a gyerekeken nem segíthet más, csak a szeretet!" - fogalmazott Gergő, aki azt sem tartja kizártnak, hogy néhány éven belül a feleségével ők is nevelőszülővé váljanak.

"Most a négy gyermekünk leköti minden időnket és energiánkat, de el tudom képzelni, hogy pár év múlva, amikor a nagyobbak már kirepülnek a fészekből, mi is befogadjunk egy gyermeket. A kora és a neme nem számít, hiszen mindenki megérdemel egy esélyt!" - jelentette ki az énekes.

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?