Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.10.12.

Állami tiszteletadással búcsúzott Csehország Karel Gottól

Az énekes 80 éves korában hunyt el.

Karel Gott halála miatt szombaton Csehországban országszerte félárbócra engedték a nemzeti lobogókat, és a kitűzték a fekete lobogót a hivatalokra, középületekre - írja az MTI. Az énekes hivatalos búcsúztatását a prágai vár Szent Vitus-székesegyházában rendezték meg. A gyászmisét, amelyen csak a család által meghívottak vehettek részt, Dominik Duka prágai érsek, bíboros, a cseh katolikus egyház feje mutatta be.

Gott fehér rózsákkal borított koporsója szombaton a Szent Vitus-székesegyház főhajójában az oltár előtt volt felravatalozva. A koporsónál az énekes nagyméretű fényképe volt látható, mellette pedig a cseh hadsereg katonái álltak díszőrséget.

Milos Zeman államfő közölte: a legmagasabb cseh kitüntetést, a Fehér Oroszlán érdemrendet adományozza Karel Gottnak. Ezt jövő év október 28-én, Csehország nemzeti ünnepén fogják átadni az énekes özvegyének, Ivana Gottovának. A prágai polgármesteri hivatal pedig bejelentette, hogy utcát, teret vagy metróállomást kíván elnevezni Gottról. A beérkező javaslatokat a hivatal három hónapon belül ígéri kiértékelni, s az önkormányzati képviselő-testület elé terjeszteni döntéshozatalra.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

mandiner.hu

A földbe állt a Momentum támogatottsága Budapesten

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

travelo.hu

Magyar gin nyert aranyérmet neves nemzetközi versenyen

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Vilmos herceg lenyúlta Katalin megható szavait

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom