Létrehozva: 2020.04.15.

Tizenkét éve hunyt el Antal Imre: legjobb barátja megemlékezett róla

Jenei József éveken keresztül ápolta az egykori tévést, ám az utolsó hónapokban hospice-házba kellett vinnie.

A mai napig bántja Jenei Józsefet, hogy nem tudott elbúcsúzni a legjobb barátjától, Antal Imrétől. A népszerű tévés az élete utolsó éveiben nagyon rossz egészségügyi állapotban volt, József azonban minden tőle telhetőt megtett érte. Az utolsó hónapokban azonban kénytelen volt egy hospice-ház gondjaira bízni Imrét.

Fotó: Sulyok László / Ripost

„Méltósággal viselte a betegségét, sosem panaszkodott. Pedig rettentő fájdalmai voltak… Voltak jobb, meg rosszabb napjai. Volt, hogy újra vicceket mesélt, nem csak engem, az ápolókat is megnevettette, pedig én már mindegyiket ismertem. A morfiumtól a végén már sokszor nem volt önmaga, olyankor csak fogtam a kezét. De a halála előtt két héttel még volt egy nap, amikor hirtelen jobban lett. Teljesen tiszta volt a tudata, nagyon jót beszélgettünk. Ez meg is nyugtatott kicsit, de aztán már csak a telefonhívást kaptam a nővérkétől, hogy elment, itt hagyott bennünket… Akkor azt gondoltam, már jobb neki, újra az édesanyjával lehet. De az a mai napig bánt, hogy nem tudtam tőle elbúcsúzni!” – mondta el az AC News-nak József.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

ripost.hu

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Hamarosan újraindulnak a népszerű dunakanyari körjáratok

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”