Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.09.21.

Anyagi gondokra panaszkodott Gálvölgyi János

A Színházak Éjszakáján már csúcsformában osztogatta a legjobb poénokat Gálvölgyi János, korábbi betegségének nyoma sem látszódott rajta. A beszélgetés egy pontján azonban nagyon elkomorult az arca.

Ennek az lehet az oka, hogy csak fellépés után van bevétel, a színházak többségében, ha meg is maradt a társulat, sokan már csak előadások után kapnak fizetést, nincs alkalmazotti státusz.

Nincs már fizetésünk, mint régen, és ezt nagyon megérzi az ember, főleg, amikor a hó végén be kell fizetni a sárga csekkeket

- mondta a poénok közepette elkomorult arccal a Kossuth-, és Jászai Mari-díjas színművész, akit néhány hónapja kórházba kellett vinni, mert leállt a veséje.

Valószínűleg erre a nehéz időszakra is célzott, hiszen több színdarabban is játszik, viszont betegség esetén ilyen formában nincs bevétel, illetve annak összege igen minimális.

Gálvölgyi Jánosnak bemutatója is lesz az idén, nemsokára egy monodrámában láthatjuk, amire már most nagyon készül.

A Játékszínben tartott talkshow másik két vendége a két színészlegenda, Pásztor Erzsi és Vári Éva voltak. Sziporkázó humorukkal hamar levették a közönséget a lábáról.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

hirtv.hu

Felgyújtotta magát egy férfi a New York-i bíróság előtt, ahol Donald Trump büntetőpere zajlik + videó

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

travelo.hu

Videó: Ilyen a mesés Szalajka-völgy egy amerikai youtuber szemével

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Vilmos herceg lenyúlta Katalin megható szavait

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom