Létrehozva: 2021.01.16.

Anyagilag padlóra került Pásztor Anna: A szakadék szélén álltam!

Az énekesnő számára sem volt könnyű a koronavírus okozta helyzet, hónapról hónapra élt.

Nehéz helyzetbe került a koronavírus miatt Pásztor Anna. Az Anna and the Barbies énekesnője másfél éve szakított gyermekei édesapjával, a tavalyi év pedig nem volt számára könnyű: az évi hatvan-nyolcvan fellépés helyett tíz-tizenöt koncertje volt 2020-ban, amit anyagilag is megérzett.

A Dancing with the Stars műsora ezért igazi mentőöv volt számára szakmailag és művészileg is.

Fotó: Markovics Gábor / Ripost

„Azt azért el kell mondanom, hogy a nagy sztárélet anyagilag pont annyira jön ki, mint egy kispolgári fizetés. A szakadék szélén álltam, és szerintem még sokan. Akinek három hónapnál több tartaléka van, az előtt le a kalappal, én nem tartoztam közéjük. Tavaly januárban jött egy nagyobb jogdíj, ami ha nincs, akkor jön az éhkopp. Nem vagyok nagy költekező, de albérletet fizetek, a két gyereknek pedig óvodát. Centivágás volt és kölcsönök. Utálok siránkozni, nem is teszem, sokan el sem hiszik, hogy a „celebek” is így élnek, hónapról hónapra. Szóval ahogy itthon is mondtam: „Anyu a megélhetésért táncolt a műsorban”. A gázsiból először a kölcsönöket fizettem vissza, aztán tartalékoltam” – mondta el a Blikknek az énekesnő.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Örömhír: 43 évesen bekopogtatott a gólya sokak kedvenc énekesnőjéhez

mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Végső búcsút vettek tőle: így néz ki Tordy Géza sírja

LELKIZŐ

„Öngyilkos lett, én találtam rá” – összetört a gyásztól a TV2 sztárja

LELKIZŐ

Most fedte fel titkát a világhírű írónő: agresszív agydaganattal küzd