Létrehozva: 2017.12.19.

Aradszky özvegye nagyon megdöbbent, erre aztán nem számított

Éva asszony gyászát az sem enyhíti, hogy sorra hallgatja októberben elhunyt férje örökzöld slágereit. Most újabb fájdalmas hírt kapott.

Valósággal ledöbbent az október 8-án elhunyt Aradszky László özvegye, Éva asszony, amikor megtudta, hogy a néhai táncdalénekes koncertjeit még mindig hirdetik az interneten.

Az énekes nagyon készült november 10-i életműkoncertjére, és az arénás 50 éves a Táncdalfesztivál nevű koncertre is, amiken természetesen már nem lehet ott, hiába hirdetik.

Nagyon fájdalmas ezt hallani. Megpróbálok intézkedni, hogy minél előbb töröljék ezeket

- mondta a Borsnak Éva asszony, akire élete legfájdalmasabb karácsonya vár.

Nem tudja elfogadni, hogy egyedül maradt a gyönyörű belvárosi lakásban, ahol boldogan élt férjével több mint ötven éven át. És ez az érzés az ünnepi időszak közeledtével napról napra, percről percre nő.

"Laci nem ment el, itt van velem mindennap, és karácsonykor is itt lesz velünk. Mindennap hallgatom a lemezeit, a hangján keresztül itt van velem. Ahogy az egyik lemeze lejár, felteszem a másikat. Karácsonykor sem leszek egyedül, ő akkor is velem lesz. Persze másképp, mint eddig. Minden évben mi mentünk a gyerekekhez, most egyedül megyek"

- mondta a lapnak zokogva Éva, aki a tévés szerepléseket, hivatalos megkereséseket is visszautasítja, múlt héten is csak a %RIPOST% munkatársait engedte be otthonába.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Baleset érte Reviczky Gábor színművészt

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

metropol.hu

„Rémálom lenne” – Schäfer András a legrosszabbtól tart

vg.hu

A vártnál előbb érkezett a felezés a bitcoin piacán: ennek senki sem örülhet

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

magyarnemzet.hu

Kovács István barcelonai ténykedése: Romániában elővették a magyar kártyát

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Végső búcsút vettek tőle: így néz ki Tordy Géza sírja

LELKIZŐ

„Öngyilkos lett, én találtam rá” – összetört a gyásztól a TV2 sztárja

LELKIZŐ

Most fedte fel titkát a világhírű írónő: agresszív agydaganattal küzd