Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.08.03.

Arcátlanság, nyerészkednek a vállalkozók Orbán Józsi temetésén

Orbán Józsi temetésérõl barátai gondoskodnak, azonban már a szervezés kezdetén akadtak problémák.

Orbán Józsi a 100 Folk Celsius együttes frontembere hosszú betegség után, 70. életévében, hétfőn hajnalban örökre lehunyta a szemét. A zenész halála sokakat megrendített. A temetést Józsi barátai szervezik, Benkő László fia és a zenekar alapítótagja, Littvay Imre közösen intézik, hiszen a zenésznek csak távoli rokonai élnek.

A temetés időpontja már meg van, de mint kiderült, nem ment zökkenőmentesen a szervezés.

"Két temetkezési céggel is összevesztem, ugyanis amint meghallották, hogy Orbán Józsiról van szó, egyből 1 millió forinttól indult a kezdő ajánlat. Bármennyire is morbid, de olyan költségeket is megpróbáltak beleépíteni az arába, amin csak pislogtunk. Például zokszó nélkül plusz egy hét tárolást akartak elszámolni és a temetés helyszínére szállításnál is megpróbálták felsrófolni az árat. Mindenért dupla költséget akartak elszámolni. Tudtam, hogy csak nyerészkedni akarnak, így veszekedéssel kezdődött a szervezés... Ez mindannyiunk számára nagyon kínos és egyben bosszantó is volt. De szerencsére egy harmadik céggel sikerült megállapodni, ők már nem akartak több pénzt elkérni csak azért, mert egy ismert embertől búcsúzunk"

– kezdte Benkő László fia, Balázs, aki rendszeresen vitte kezelésekre, és az utolsó pillanatig próbálta tartani a lelket Józsiban. A barát a %RIPOST%-nak arról is beszélt, hogy megpróbálnak Józsihoz méltó temetést szervezni.

Ha kíváncsi vagy arra, hogy milyen szertartást szerveztek a barátok Orbán Józsinak, keresd a %RIPOST% pénteki számát.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Van pénze? Ha igen, erre költse, mert megéri!

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Vilmos herceg lenyúlta Katalin megható szavait

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom