Létrehozva: 2020.11.27.

Átok ül az Omegán? Kóbor János ismét gyászol

Csapás csapás után éri az Omegát és rajongóikat.

A legendás zenekar alapító tagjai közül néhány nap leforgása alatt előbb a billentyűs Benkő László, majd a basszusgitáros Mihály Tamás hunyt el. Az ikonok elvesztése olyannyira megviselte a banda erdélyi fanatikusát, Salati Ferencet, hogy a szíve szinte szó szerint beleszakadt a bánatba.

Fotó: Ripost

„Egy hete beszéltem utoljára Ferivel. Benkő Laci halála után éreztem rajta, borzalmas lelkiállapotba került„ – mesélte a Blikknek az Omega Fan Club egyik tagja, Balogh József. „Abban maradtunk, erősek leszünk, keressük egymást. Néhány napja újra hívtam, nem vette fel a telefont. Ilyet sosem tett. Írtam sms-t: csak nincs valami baj, Feri? Arra sem jött válasz. Aztán a sokadik próbálkozásra a felesége vette fel a készüléket, és csak annyit mondott: Feri a hétvégén meghalt.” A gyászoló özvegy szerint Benkő halála után férje egyedül akart maradni, magányosan gyászolt, majd Mihály Tamás halálhírét már nem bírta elviselni. „Annyira a szívére vette Benkő Laci és Mihály Tomi halálát, hogy szombaton szó szerint beleszakadt a szíve„ – mondta Ildikó. A férfit az Omega tagjai is ismerték, megdöbbentette őket a rossz hír. Salati Ferenc váratlan halála Kóbor Jánost is megrendítette, az Omega frontembere tisztelte őt. „Csodálatos ember volt, elképesztő szeretettel fordult felénk. Soha nem felejtem, amikor a stúdióbeli találkozáson harci dalnak nevezte a Babilon című számunkat” – emlékezett Kóbor. „Iszonyatos ez a november, olyan, mint egy rémálom, amiből soha nem fogunk felébredni...„

origo.hu

Történelmi jelentőségű találkozó, nagy magyar siker: két évtized után Budapestre jön a kínai elnök

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

borsonline.hu

Nekimentek Hosszú Katinkának, az olimpikon nem hagyta szó nélkül az őt ért vádakat

hirtv.hu

Reagált a rendőrség Magyar Péterék internet blokkolásos sztorijára

ripost.hu

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Özönlenek jókívánságok, Sydney van den Bosch és vőlegénye nem is lehetne boldogabb

LELKIZŐ

Ismét gyászol a sztárvilág: elhunyt a Grease színésznője

LELKIZŐ

Ötéves lett Harry herceg kisfia, váratlan, amit a királyi családtól kapott

LELKIZŐ

Nagy Ő Virág vigasztalhatatlan: „Semmi sem lesz olyan, mint ezelőtt”