Létrehozva: 2018.02.25.

Az életét féltette: hetekig rettegett Fodor Zsóka

A színésznõ hetekkel ezelõtt szenvedett balesetet otthonában, ezután kapott lesújtó hírt orvosától.

Fodor Zsóka nem is akart orvoshoz menni, miután megcsúszott a fürdőszobájában és a csapnak esve elrepedtek a bordái. Végül egy szerette unszolására ment kórházba, ahol egy vizsgálat aggasztó eredményt hozott.

"Nem sokkal a baleset után a fogadott fiammal mentem ebédelni, meséltem, mi történt, és hogy fáj a hátam. Õ azonnal elvitt egy klinikára, ahol kivizsgáltak. Megállapították,hogy elrepedt a hetes és a  nyolcas bordám. Sajnos ezzel nem tudtak mit kezdeni: hat hétig tartott, mire felépültem.

Ezzel kapcsolatban azonban több vizsgálatot is elvégeztek, és foltot találtak a szervezetemben

- kezdte a Star magazinnak Zsóka, aki ezután heteken át rettegve várta az eredményt.

"Elmentem PET CT-re. Ettől mindenki fél, mert ilyenkor teljesen átvizsgálják az ember testét. Az eredményre pedig annyit kell várni, hogy egy évnek tűnt. Az egyik családi barátom fia Grazban lakik, és azt mondta, menjek ki hozzá, hogy eltereljem a figyelmemet. Csak hát van egy mondás, az ég alól nem lehet kimenni. Akármilyen messze mentem, ott volt bennem, hogy közeleg az elszámolás időpontja. Az embernek ugyanis el kell számolnia az életével és  a cselekedeteivel, pláne, hogy az ember mindig a rákra gondol, ha valami hasonló problémája merül fel..."

- mesélte a lapnak Zsóka, akinek ezekben a hetekben a hite segített.

"Minden városban, ahol megfordulok, megkeresem a helyi templomot. Sosem szoktam kérni, inkább megköszönöm, hogy milyen jó életem van. Ezúttal azonban kérni mentem be, és szerencsére meghallgatásra került a kívánságom és a sok ima, amit a barátaim mondtak el értem. Ugyanis az eredményeimet látva az orvos azt mondta:

Makk egészséges vagyok!

- mondta megkönnyebbülten a színésznő.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot, késsel fenyegette, gyakran bezárta - borzalmas részletek

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

Elismerésre méltó átalakulás: 33 kiló mínusszal ma már boldogan néz tükörbe Adrienn

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”