Létrehozva: 2021.07.26.

Sokkot kapott a magyar szépségkirálynő: Közelről látta a szörnyű balatoni tragédiát

A volt szépségkirálynő, Laky Zsuzsi épp ott nyaralt, ahol egy testvérpár belefulladt a Balatonba.

Rémálommá vált Laky Zsuzsi Balaton-parti pihenése, az egykori magyar szépségkirálynő ugyanis közvetlen közelről látta, amint vasárnap egy testvérpár belefullad a Balatonba.

Fotó: Ripost

„Annyi érzés kavarog bennem, és úgy éreztem ezt szeretném megosztani veletek! Tegnap a kis családunkal voltunk strandolni Bélatelepen. Nagyon kellemes volt a víz, a nap sem tűzött annyira, minden adott volt, hogy jól érezzük magunkat. A két lányom sellő üzemmódba kapcsolt, és többet voltak a víz alatt, mint a felszínen, természetesen a szüleim és én is szemmel tartottuk minden mozdulatukat. Kicsit később arra lettünk figyelmesek, hogy négy mentőhajó köröz nem messze tőlünk, majd jön egy mentőhelikopter is. Éreztem, hogy nagy a baj, amikor a mentőhelikopter felszállt és felváltotta azt egy másik rendőr. A gyerekeim is aggódva nézték a történeteket. Szörnyű volt ezt megélni és látni azt, hogy milyen gyorsan múlhat ki egy élet„ – írta közösségi oldalán, majd hozzátette: sokkhatás alá került a történtektől.

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

LAKY ZSUZSI 📸🎬 (@lakyzsuzsi) által megosztott bejegyzés

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”