Létrehozva: 2019.12.17.

Hajléktalan ismerősét is letaglózta Benkő Dániel halála

A lantművész váratlan halála nem csak kedvesét, Bazsarózsát taglózta le, de hajléktalan barátját, Sándort is.

Kedvesét és barátait is megrendítette Benkő Dániel váratlan halála. A lantművészt nem csak híres ismerősei siratják, de azok az emberek is, akik a hétköznapokban közel álltak hozzá.

Fotó: Markovics Gábor / Ripost

Közéjük tartozott Kun Sándor, aki sokat köszönhet Dánielnek: a férfi hajléktalanként él, ám a lantművész mindig segített neki, ha szüksége volt rá.

„Nagyon sajnálom. Ritka jó ember volt, nekem sokat segített. Úgy sosem ment be a boltba, hogy előtte ne kérdezte volna meg: 'Sanyikám, mit hozzak neked?'” – mondta el a Blikknek a férfi, aki utoljára nyár közepén látta Dánielt.

„Bevallom, először meg sem ismertem. Mint egy csiga, olyan lassan vánszorgott, és az arca beesett volt. Hetek alatt éveket öregedett. Borzalmasan rossz bőrben volt.”

A Dániel házához közeli bolt vezetője is hasonlókról számolt be a lapnak.

„Régen láttuk, lehet már fél éve is, pedig korábban gyakran vásárolt nálunk, és mindenkihez nagyon kedves volt” – mondta el a szupermarket munkatársa.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Szabi, a pék 12 legjobb péksüteménye húsvétra: ezekkel a receptekkel garantált a siker

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Szoboszlai kiakadt, nem avatták be egy fontos döntésbe

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”