Létrehozva: 2019.02.05.

Betegségéről vallott: ezzel küzd a TV2 sztárja

Balázs két éve fontos döntést hozott.

A Jóban Rosszban sorozat színésze, Nagy Balázs mostanáig várt, hogy bevallja, két évvel ezelőtt döntött úgy, hogy felkeres egy pszichológust a hangulatváltozásai miatt. A mindig vidám művészt kollégái figyelmeztették először, hogy valami nincs rendben, hiszen egyre többször vették észre rajta, hogy rosszkedvűen érkezett dolgozni.

"A depresszióról nem szeretnek a férfiak beszélni, inkább eltitkolják...

Én két éve, egy komoly magánéleti válság után döntöttem úgy, hogy elkezdek pszichológushoz járni, és végre megismerem önmagam.

Később kiderült, hogy a hangulatváltozásaim amiatt vannak, hogy mindenkinek meg akarok felelni, és azt az arcomat mutatom, amit szeretném, hogy lássanak" - kezdte Jakupcsek Gabriella műsorában Balázs, aki rájött arra, hogy a depresszió részben a munkájának is köszönhető. Ezért az elmúlt időszakban több időt töltött a barátaival, és olyan programokat szervezett magának, amivel megfelelően ki tudott kapcsolódni.

"Voltak olyan időszakaim, amikor azt gondoltam, hogy esténként belefér pár pohár bor. Kicsit később rájöttem, hogy ez nem jó irány, ezért most megfogadtam, hogy nyárig egy csepp alkoholt sem iszom" - jelentette ki határozottan a színész.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Átengedte a kutyás nőt, ez menthette meg a frontális ütközéstől Ürömön - videó

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

mindmegette.hu

Utálja a magyar konyha egyik kedvenc fűszerét Gwyneth Paltrow

magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

metropol.hu

Dárdai Pál lázban tartja Berlint, az otthonában könyörögtek neki

mandiner.hu

Így utaztak Olaszországba Szoboszlaiék (VIDEÓ)

origo.hu

Undorítóan zaklatta a veronai buszbaleset halottjainak hozzátartozóit egy férfi

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Most fedte fel titkát a világhírű írónő: agresszív agydaganattal küzd

LELKIZŐ

„Vigyázz a szavakkal!” – Fontos üzenetet osztott meg Kulcsár Edina

LELKIZŐ

„Ciki egy ámokfutást folytat” - Dagad a botrány, nem beszélnek az Omega tagjai

LELKIZŐ

Mindig is küzdött a súlyával a Next Top Model Hungary versenyzője: „Nem feleltek meg a centik”