Létrehozva: 2020.01.27.

Botrányos interjút adott az énekesnő: „Justin Bieber bántalmazott”

Selena Gomez mérgező kapcsolatáról beszélt legújabb interjújában.

Botrányt kavart Selena Gomez legújabb interjúja, mely vasárnap került adásba az NPR-en. Ebben a 27 éves énekesnő meglepő őszinteséggel beszélt Justin Bieberhez fűződő kapcsolatáról.

Fotó: AFP

„Úgy érzem, áldozat vagyok, a kapcsolatunk alatt végig érzelmileg bántalmazott. Sok idő kellett, hogy ezt felfogjam és kezelni tudjam. És bár nem szeretnék folyton erről beszélni, de büszke vagyok, hogy azt mondhatom, most erősebb vagyok, mint valaha és hogy túljutottam rajta” – mondta az énekesnő.

Gomez nyíltan beszélt arról is, hogy a Lose You to Love Me című dala a Bieberrel való kapcsolatáról szól.

„Nem méltó módon fejezte be a kapcsolatunkat, és bár elfogadtam ezt, de tudtam, szükségem van arra, hogy beszélhessek az érzéseimről, arról, ami történt. És azt kívánom, bárcsak ezeket hamarabb elmondtam volna. Ez a dal nem a gyűlöletről szól. Hanem arról, hogy volt valami csodálatos, de nem szabadna tagadnom, hogy nem mindig volt az. Nagyon nehéz volt és örülök, hogy vége lett.”

Justin és Selena 2011-től 2018-ig járt, de többször is szakítottak. Az utolsó, véglegesnek tűnő szakításuk után nagy port kavart, hogy Justin Bieber szinte azonnal járni kezdett Hailey Baldwinnal, akit végül 2018-ban feleségül is vett.

Bieber 2019 szeptemberében egy Instagram-posztjában vallotta be, hogy a múltban keményen drogozott, tönkretette a kapcsolatait és tiszteletlenül bánt a nőkkel. Ezzel mintegy alá is támasztotta azt, amiről Gomez most beszélt először.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”