Létrehozva: 2021.04.14.

Pszichiáter kezeli Csocseszt: Összeomlott felesége elvesztése miatt

Nehezen dolgozza fel a család, hogy Gyöngyit elvette a koronavírus. Szakember segítségét kérték a gyász feldolgozásához.

Eltemették Csocsesz feleségét, Gyöngyit, aki három hete hunyt el koronavírus-fertőzésben. Csocsesz a mai napig érzi neje jelenlétét, és nem csak azért, mert hamvainak egy részét otthon, egy erre a célra kialakított emlékhelyen őrzik.

„A szertartáson ott volt mindenki, aki szerette, rokonok és barátok, akik a mai napig tartják bennem a lelket, és ez rengeteget ad nekem” - mondta a Blikknek Csocsesz, aki elárulta, a szertartással felesége utolsó kívánságát is teljesítette.

Csocsesz szakember segítségét kérte (Fotó: Facebook)

„Gyöngyike most is itt van, mert azt kívánta, hogy otthon lehessen velünk. Ezért a hamvainak egy részét hazavittem, a többi abban a templomban nyugszik, ahol a temetés volt és ahol összeházasodtunk” – csuklott el a zenész hangja, akithárom gyerekükkel együtt jelenleg pszichiáter kezel, hogy megbirkózzanak a gyásszal.

„A pszichiáter rengeteget segít mindannyiunknak. A 27 éves lányom még otthon van velem, vigyáz rám, pedig épp akkor költözött volna össze a párjával, amikor Gyöngyikét kórházba vitték. Már mondogatom neki, hogy menjen, élje az életét, legyen boldog, az édesanyja is ezt szeretné. Érezzük a jelenlétét és nem csak azért, mert egy része valóban itt van velünk, hanem mert a szívünkben, lelkünkben él tovább. Mindennap beszélek hozzá, és tudom, hogy figyel rám odafentről.”

Mint ismeretes, az asszony elkapta a koronavírust, rövidesen kórházba, majd ott léllegeztetőgépre került. De a szervezete végül feladta a harcot.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Orbán Viktor elindítja a Fidesz kampányát - élőben az Origón

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Vilmos herceg lenyúlta Katalin megható szavait

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom