Létrehozva: 2020.11.06.

Csűrös Karola egyedül szeretne ünnepelni, mert fél a koronavírustól

A színésznő saját akaratából marad el a nagy ünneplés, amit máskor sógorával és az unokaöccsével együtt tartanak meg.

Csendesen, magányosan ünnepli a 84. születésnapját Csűrös Karola. A Szomszédok című sorozat Etusának férje, Horváth Ádám (89) tavalyi halála óta szinte remeteként él, ráadásul lassan gyógyul a térde is, amely tavaly ősszel tört el.

A színésznő már nagyon várja, hogy végre lecsengjen ez a járvány és minden visszatérjen a normális rendjébe. Ám már korára és egészségügyi állapotára tekintettel, inkább saját maga kérte, hogy ne látogassák meg születésnapja alkalmából.

Fotó: Ripost

„Vigyázni kell a vírussal, nagyon veszélyes, én kértem, hogy inkább ne találkozzunk. Remélem, minél hamarabb tudjuk pótolni” – fejezte ki bizakodását a művésznő a Blikknek.

„Majd a gyógytornászommal ünneplünk, ő ugyanis még rendszeresen jár hozzám. Lassan, de biztosan jön helyre a lábam, de a járás még mindig nehézkesen megy. Halottak napján sem voltam kint a temetőben a férjemnél. Egyszerűen nem tudtam volna annyit sétálni. Meg hát nehéz is ez... Gondolatban így is mindig együtt vagyok Ádámmal” – árulta el Csűrös Karola.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

mandiner.hu

Műsorváltozás a Hír Tv-ben: adásba kerül a Frizbi Tv Varga Judittal készült interjúja

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”