Létrehozva: 2021.05.14.

Gyilkossággal gyanúsítják a legidősebb fiát: Curtis anyja sokatmondó üzeneteket tett közzé

Amint a Ripost is beszámolt róla, Curtis legidősebb bátyja, Sz. Lajos a Katzenbach-gyilkosság egyik gyanúsítottja.

Nagy bajban van Curtis legidősebb testvére, Sz. Lajos, akire kedden hajnalban csapott le a TEK. A férfit az egykori MTK-s labdarúgó, Katzenbach Imre megölésével gyanúsítják, csütörtökön társaival együtt előzetesbe is került. Sz. Lajos védője szerint a gyanúsítás összefüggéstelen koholmány, az igazság pedig ki fog derülni.

Nagy bajban van Curtis testvére (Fotó: Bors)

Bármi is az igazság, nagyon nehéz időszak lehet ez az egész család, és főleg a gyilkossággal gyanúsított Lajos édesanyja számára. Az asszony sokatmondó üzeneteket, verseket tett közzé a Facebook-oldalán az elmúlt egy napban.

„Egyszer minden a helyére kerül. Az is, amiről azt gondolod, elképzelhetetlen, hogy megoldódik. Megéri várni. Megéri kitartani, mert amit cserében kapsz, a legszebb álmaidat is felül fogja írni” – osztotta meg az idézetet Széki Lajosné, aki anyaként nem tehet mást, csak azt, hogy bízik gyermeke ártatlanságában.

Ezen kívül Kun Magdolna a Testvérek című versét is megosztotta, amely a testvéri szeretetről szól, és arról, hogy a testvéreknek a halálukig össze kell tartaniuk, egy vérből valók, és sosem szabad hátat fordítaniuk egymásnak.

Vajon az asszony a történtek miatt posztolta ezeket a bejegyzéseket?

Kun Magdolna: Testvérek című versét is megosztotta Curtis édesanyja (Fotó: Facebook)

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom

LELKIZŐ

Végső búcsút vettek tőle: így néz ki Tordy Géza sírja