Létrehozva: 2021.12.30.

Drámai felvétel: Damu Roland előre megénekelte a halálát

Egészen új értelmet nyernek a december 27-én elhunyt színész két évvel ezelőtt előadott sorai.

„Néhány évvel halálom után megtalálták a kókuszdiót, feltörték, s megpillantották benne összezsugorodott csontvázamat... ”kegyetlen baleset – mondták -, Ha egy kicsit előbb bukkanunk rá... Talán még meg is menthetjük...„ - ez áll abban a versben, amit Damu Roland teljes átéléssel szavalt két évvel ezelőtt az Én és Én elnevezésű önálló estjén, amin a közönség szabályosan zokogásban tört ki.

Damu Roland elhunyt
Fotó: Facebook

A Burokban című költeményt Ingemar Gustavson írta annak idején, és arról szól, hogy a főhős valóban egy szűk, sötét burokban éli le az egész életét, és csak a halála után veszik észre mások, hogy egyáltalán létezett.

A december 27-én elhunyt színész teljes önálló estjét a halála napján töltötték fel a YouTube-ra. Már a legeleje is szívszorító, Damu ugyanis ezt énekli az első dalban, ami a Leander Kills Este van című szerzeménye:

”Fáj a szívem gyógyítani nem lehet

Majd meggyógyít a jó Isten, ha szeret

Majd meggyógyít a koporsó támaszfája

Mikor a föld suhogva omlik rája.„

Az önálló est bemutatásakor, 2019 telén, még senki sem tudta mennyire aktuális lesz mindaz, amit Roland előadott. A vitathatatlanul tehetséges színész sorsa máshogy is alakulhatott volna, ám az élet valamiért máshogy akarta.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mateusz Morawieczki: A migrációs paktum lehet az a dinamit, amely Európa közepén fog felrobbanni

origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

borsonline.hu

Új funkciót kapott a Messenger, sokan fognak neki örülni

mandiner.hu

Orbán Viktor felszólalt az Európai Parlamentben – mutatjuk a részleteket!

ripost.hu

Válságstábot hívtak össze az Ázsia Expressz forgatásán, mindenkit megráztak a történtek

mandiner.hu

Van egy sokkal találóbb kifejezés erre a mocskos, alávaló, szemét gazemberre

origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

ripost.hu

Alig lehet ráismerni Magyarország korábbi ünnepelt sztárjára - fotók

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

„Folyamatosan sírok” – gyászol a népszerű színésznő

LELKIZŐ

Tizenhat évvel ezelőtt hunyt el Antal Imre

LELKIZŐ

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

LELKIZŐ

"Orvos mikor látott?" - mindenkit ledöbbentett a magyar világsztár