Létrehozva: 2018.05.03.

Drámai nyilatkozat: Kulka János ezért vonul vissza örökre

A színészlegenda egyik kollégája döntött úgy, hogy a háta mögött, õt megelõzve elmondja: Kulka János többé nem lép színpadra.

Kulka János mindent megtett 2016-os agyvérzése után, hogy felépüljön és visszatérhessen imádott hivatásához, de úgy tűnik, mára belátta, hogy sem a beszédkészsége, sem pedig mozgáskoordinációja ne lesz már a régi. Ezért döntött úgy, hogy nem hosszabbítja meg szerződését a Katona József Színházzal. Erről egy névtelenséget kérő kollégája tájékoztatta a Borsot.

"Az okot szerintem nem kell keresni. János világ életében maximalista volt, magával és  a környezetével szemben is.

A betegsége pont abban akadályozza, amire törekedett művészileg.

Nevezetesen, hogy  a színpadon a legtökéletesebb alakítást nyújtsa. Tudom, mi kollégák tudjuk, hogy János erős mint a szikla és sosem adja fel. A visszavonulás talán annak a következménye, hogy akkor lesz hajlandó megint előbújni az önkéntes száműzetésből, amikor képes lesz a régi -magától elvárt színvonalat- produkálni"

- mondta a lapnak Kulka János kollégája.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

hirtv.hu

Vezércikk – A baloldal új reménysége mögött máris megjelent a Bajnai Gordon nevével fémjelzett datadatos csapat + videó

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Végső búcsút vettek tőle: így néz ki Tordy Géza sírja

LELKIZŐ

„Öngyilkos lett, én találtam rá” – összetört a gyásztól a TV2 sztárja

LELKIZŐ

Most fedte fel titkát a világhírű írónő: agresszív agydaganattal küzd