Létrehozva: 2018.07.26.

Drámai pillanatok: Megrázó interjút adott Kulka János

A színész két és fél évvel súlyos agyvérzése után elõször beszélt állapotáról egy rádióinterjúban. Szívszorító kitartással gyógyul...

Két és fél évvel ezelőtt mindenki dermedten hallgatta a hírt, hogy Kulka János súlyos agyvérzést kapott.

A színész ugyan felépült az életveszélyes helyzetből a gyors és hatékony műtéti beavatkozásnak köszönhetően, de maradványtünetként úgynevezett afáziába esett, vagyis elvesztette beszéd-, olvasás- és íráskészségét. A színész szerda reggel az agyi katasztrófa után először szólalt meg a Klubrádióban, ahol barátaival Lang Györgyivel és Falusi Mariann-nal beszélgetett. A stúdióba elkísérte őt Varga Sarolta klinikai logopédus is, akinek köszönhetően fantasztikus javulás állt be a színész állapotában.

Kulka ugyan nehezen beszél, és a betegség hatásaként gyakran keresnie kell a megfelelő szavakat, de írásban már tökéletesen kommunikál és az énekterápiának köszönhetően napról napra javulnak verbális készségei. Ennek hatására megnyugodott…

"Jánoson a zeneterápia segített. A zenével sikerült beindítani a beszédfunkcióját. Ott ültem az ágyánál, és a telefonomon őt hallgattuk: ahogy a Halleluját énekli Leonard Cohentől, meg a Nagy utazást, s az ember, akinek a hangja egykor áradt, de most ott feküdt az ágyon beszédképtelenül, egyszer csak kiadott egy hangot magából.

Énekelni kezdett

– mesélte Varga Sarolta a terápia első, legnehezebb időszakáról.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Létezik a bolondok aranya, most új aranyláz törhet ki miatta

origo.hu

Borzasztó felfedezés: megtalálták az első vámpírbaktériumokat, embervért esznek

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

vg.hu

Veszekedésbe fulladt Olaf Scholz kínai látogatása

origo.hu

Brutálisan összeverték az utcán a TV2 sztárját

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Végső búcsút vettek tőle: így néz ki Tordy Géza sírja

LELKIZŐ

„Öngyilkos lett, én találtam rá” – összetört a gyásztól a TV2 sztárja

LELKIZŐ

Most fedte fel titkát a világhírű írónő: agresszív agydaganattal küzd

LELKIZŐ

„Vigyázz a szavakkal!” – Fontos üzenetet osztott meg Kulcsár Edina