Létrehozva: 2017.11.02.

Drámai részletek: Kiderült, ki ápolta Som Lajost

Megrendítõ információ jutott a Ripost birtokába.

Szerző Vízy Lóránt

Szomorú részletek derültek ki Som Lajos október 30-i halálával és az azt megelőző hetekkel kapcsolatban.

A tragédiát követően a %RIPOST% munkatársai ellátogattak a zenész nyolcadik kerületi otthonához. Ugyanaz a kép fogadott bennünket, mint mindig, amikor a zenésznél jártunk: rácsos ajtajára volt akasztva a kis szatyor, amibe az ételt rakta a futár minden egyes nap.
Becsöngettük a szomszédhoz, hogy arról érdeklődjünk, tud-e valamit Som halálának körülményeiről. Egy könnyes szemű hölgy nyitott ajtót.

„Fel sem tudom fogni, hogy drága Lajosom meghalt! A kórházban kapott egy súlyos tüdőgyulladást, majd a keringése leállt. Azt hittük, hogy túléli, mint eddig minden mást! De nem”

– kezdte lapunknak az asszony zokogva. Megtudtuk, a hölgy és a zenész jó barátok voltak.

„Közvetlen szomszédok voltunk, mindenben segítettem neki, amiben csak tudtam. Az utóbbi időben én ápoltam. Az utolsó felesége, Erzsébet is néha jött látogatóba, de a hétköznapokban én segítettem. Nem volt jóban a családjával, szinte teljesen egyedül volt mindig. Sokízületi gyulladástól szenvedett, nagyon nehezen mozgott. Az elmúlt időszakban drasztikusan megromlott az egészsége. Ettől függetlenül nagyon váratlanul ért a halálhíre! Õ volt az az ember, aki mindent képes volt túlélni. Legalábbis ezt hittem” – folytatta sírva az asszony.

A zenész nyolcadik kerületi otthona önkormányzati lakás volt, így annak örökösödési viszonyai kérdésesek.

„Sokszor a csekkjeit sem tudta fizetni, nehéz körülmények között élt, szerényen. Szóval nagy örökségről esetében nem beszélhetünk”

– mondta lapunknak Som egyik barátja.

Szerző Vízy Lóránt

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

metropol.hu

Körtvélyessy felfedte Tordy Géza halálának okát

magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Vilmos herceg lenyúlta Katalin megható szavait

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom