Létrehozva: 2020.10.24.

Drámai vallomás: Ezért kereste fel édesanyja síremlékét Vitray Tamás

A legendás tévés sokáig nem volt rá képes.

Vitray Tamást a II. világháború borzalmai szakították el imádott édesanyjától, Kertész Annától.

Fotó: FEM3

Bár lett volna rá korábban is lehetősége, a legendás tévés csak 14 évvel ezelőtt, 73 évesen indult útnak, hogy életében először meglátogassa édesanyja végső nyughelyét. Mint mondja, ennek lelki okai voltak.

„Nem voltam kíváncsi... Mert én az anyámat úgy őriztem meg, kiskosztümben, kis kalapban. Egy pár hernyóselyem harisnyája volt... Ez nagyon fontos megkülönböztetés, nem volt még nylon! És azt az anyát akartam megőrizni” – vallotta be Vitray Lutter Imrének a Sorok között Lutter Imrével című műsor felvételén, amely szombaton este kerül adásba az ATV-n.

Vitray elcsukló hangon vallotta be, hogy szerelmes volt az anyukájába. Végül akkori felesége vette rá arra, hogy utazzanak el Auschwitzba, a borzalmas emlékű haláltáborhoz. Ott végül kiderült, hogy az asszony három hónappal túlélte a tábor felszabadítását. Bár mindennap a hazatérésre készült, végül az ottani kórházban halt meg és pontosan egy évvel azután, hogy vagonba tették, 1945. március 20-án temették tömegsírba 500 másik emberrel együtt – írja a Blikk.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Orbán Viktor elindítja a Fidesz kampányát - élőben az Origón

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Vilmos herceg lenyúlta Katalin megható szavait

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom