Létrehozva: 2019.04.06.

Drámai vallomás: gyermeke miatt szorongott Dundika

Meglepõ õszinteséggel vallott az egyik legnagyobb drámájáról Majoros Hajnalka. Fia, Marián bölcsõdébe és óvodába íratása ugyanis nehezebben zajlott, mint képzelte, ám nem gyermeke, hanem saját bátortalansága miatt.

Nehéz pillanatokat élt meg elsőszülött fiával Majoros Hajnalka, több átsírt napot és álmatlan éjszakát tudhat maga mögött. A sztáranyuka ugyanis képtelen volt elengedi gyermekét, sem a bölcsődében, sem pedig az óvodában nem tudta nyugodt szívvel otthagyni.

Majkáék egy vegyes csoportba íratták a fiúkat az óvodában, ahol Marián idősebb gyerekekkel volt. Bár Hajni először nem volt biztos abban, hogy ez a megfelelő döntés, később belátta, jól választottak. Ám a neheze csak ezután következett, ugyanis a beszoktatás eljutott abba a fázisába, amikor a szülők nem lehettek a gyermekük mellett.

"Eljött az idő, amikor megkértek, hogy egy kicsit menjek távolabb tőle, illetve üljek le kint, az ajtó előtt. Kimentem, és persze jó anyuka módjára hallgatóztam. Pár napot így végig is csináltunk, és jól működött mindaddig, amíg el nem érkezett az a nap, amikor megkértek, hogy menjek kicsit el az oviból" - írta Dundika a Mymirror blogbejegyzésében, akinél ekkor el is tört a mécses.

Ahogy beléptem az ajtón, olyan zokogásban törtem ki, mint aki egy 72 órás túszdrámából szabadult.

Peti próbált vigasztalni, hogy itt van a közelben, minden rendben lesz, de azt hiszem, könnyebb lett volna felvidítani egy 3 évest, miután megtudta, hogy idén nem jön a Mikulás" - fogalmazott Hajni, aki folyamatosan küzdött az érzéseivel, és még Majka sem tudta megvigasztalni. 

Miután sem Peti, sem a családja nem tudta meggyőzni arról, hogy Marián jó helyen van, Dundika úgy döntött, visszamegy az óvodához. Ám ahelyett, hogy besétált volna a termekhez, a kétségbeesett édesanya egy másik módját választotta annak, hogy megtudja, mi a helyzet a gyermekével.

Ha kíváncsi vagy, mit tett Dundika, és mi a véleménye erről egy szakembernek, akkor keresd a %Ripost% napilap szombati számát az újságárusoknál!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Váratlanul megszűnik egy hazai tévécsatorna

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

life.hu

Vilmos herceg nagy bejelentést tett, és ezzel Katalin hercegné állapotára is utalt

magyarnemzet.hu

A bukott szocialista kormányfő Zamárdiban tölti a nyugdíjas éveit

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Végső búcsút vettek tőle: így néz ki Tordy Géza sírja

LELKIZŐ

„Öngyilkos lett, én találtam rá” – összetört a gyásztól a TV2 sztárja

LELKIZŐ

Most fedte fel titkát a világhírű írónő: agresszív agydaganattal küzd