Létrehozva: 2017.08.02.

Dühből írt dalt Cserpes Laura

Cserpes Laura munkásságának azon szakaszához ért, amikor már felmeri vállalni gyengeségeit és szembe mer nézni azokkal a sztereotípiákkal, amelyekkel évek óta megbélyegezik.

Szerző Ripost

Új lemezének címadó dala is ezért viseli a Sztereotípia nevet.

"Édesapám miatt kaptam a legtöbb bántást. Sokan azt gondolták, hogy én mindent ezüst tálcán kapok az élettől, hogy ő segít nekem a pályámon. Soha nem hitték el, hogy tudok énekelni, mindig bizonyítanom kellett. De talán az átlagnál is többet, mindig mintha két lépés hátrányból indultam volna, ez az én keresztem. Ugyanakkor a szüleim nem pátyolgatnak, sőt! Bár mindig mellettem állnak, minden rám váró feladatot magnak kell megoldanom”

– mondta a %RIPOST%- nak Cserpes Laura, aki nem tagadja, hogy indulatból írta meg a dalát.

 

"Elegem lett. Így született meg a dal és aztán a videoklip, ami Toth Gergő egyedi látásmódjának köszönhetően nagyon szókimondó, egyenes lett.

Vallom, hogy nyíltan fel kell vállaljuk a ránk ragasztott bélyegeket!

– tette hozzá az énekesnő.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

"Eredeti cicije van?" – kikérdezte barátja a Házasság első látásra szereplőjét

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

8 szuper töltött tojás, amit kár lenne kihagyni húsvétkor!

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”

LELKIZŐ

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter