Létrehozva: 2016.05.10.

Durva! Elvált a magyar sztárpár

A mesterfodrász és az egykori modell tizenhat év házasság és három közös gyermek után döntöttek úgy, hogy elválnak ágytól, asztaltól, és külön folytatják életüket.

Sok éven át álompárként emlegették Zsidró Tamást és feleségét, a korábban modellként ismertté vált Ágnest, akik egy rendezvényen ismerkedtek meg tizenhat évvel ezelőtt. Úgy tűnt, frigyük az égben köttetett, hiszen nagy egyetértésben és szeretetben nevelték gyermekeiket. A Bors mégis úgy értesült, vége a szerelemnek. A lap szerint éppen a válás lehet az oka annak, hogy Zsidró Tamás látványos átalakuláson ment keresztül az utóbbi hónapokban. A fodrász sportolni kezdett és leadott tizenöt kilót, melynek bizonyosan lelki okai lehettek.

A pár válása nem új keletű, de nem egy harmadik fél állt közéjük, és nem is egy elmérgesedett vita eredménye. Ezt látszik alátámasztani Zsidró rövid nyilatkozata is, melyben elismeri, valóban elvált gyermekei anyjától.

"Nem most történt. Erről azért nem szeretnék beszélni, mert nem vagyok olyan celeb szerintem, aki annyira érdekelné az embereket. Van három gyermekünk, szeretnénk őket megóvni. Nincs benne egyébként semmi olyan, ami érdekes lenne

- mondta a lapnak Zsidró Tamás.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elítélték a mozdonyvezetőt, aki kisiklatta a vonatot Tatabányánál

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

mindmegette.hu

Hétvégi ebédötletek sertéscombból: íme a 12 legszaftosabb étel a család asztalára

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Végső búcsút vettek tőle: így néz ki Tordy Géza sírja

LELKIZŐ

„Öngyilkos lett, én találtam rá” – összetört a gyásztól a TV2 sztárja

LELKIZŐ

Most fedte fel titkát a világhírű írónő: agresszív agydaganattal küzd