LELKIZŐ

Egy félórás vizsgálaton múlt Mádai Vivien élete

Embert próbáló időszakot él át Mádai Vivien. A Mokka mûsorvezetője tavaly elmulasztotta az anyajegyszûrést, aminek súlyos következménye lett: januárban rosszindulatú daganatot találtak a lábán. Bár Vivien szerencsés, hiszen időben diagnosztizálták nála a betegséget, most újabb vizsgálatok várnak rá, hogy kiderüljön, biztosan nem terjedt tovább a testében a rák ezen agresszív és halálos fajtája.
  • Szerző: Ripost

Fiatal, gyönyörű és életvidám: ezek a szavak jutnak eszébe az embernek, amikor Mádai Vivienre néz. Pedig a Mokka műsorvezetője az elmúlt hónapokban a poklok-poklát járta meg.

Januárban szörnyű diagnózist közöltek vele az orvosok: kiderült, hogy melanoma, vagyis rosszindulatú daganat van a combján. 

Vivien mindig is rendkívül felelősségteljesen és tudatosan élte az életét, évente járt a szükséges szűrésekre és vizsgálatokra. A 2018-as évben azonban elfelejtette az esedékes bőrgyógyászati vizsgálatot, ami csak év végén, szilveszter napján jutott eszébe.

Az újévben be is jelentkezett a rutinvizsgálatra, ami sokkoló eredménnyel zárult.

"A vizsgálat után néhány héttel szóltak, hogy a combomon találtak egy olyan anyajegyet, ami nem egészséges. 

Épp a Mokkában dolgoztam, amikor hívott az onkológusom és közölte a szörnyű diagnózist.

Iszonyúan megijedtem, hiszen tisztában voltam azzal, mivel járhat ez a betegség. Felkerestem az Onkológiai Intézetet, ahol megműtöttek, majd a szövettan kimutatta, hogy ez melanóma, vagyis a bőrrák legrosszindulatúbb és legagresszívabb fajtája. Nagyon gyorsan, hónapok alatt képez áttétet a testben" - mondta el a Mokkában Vivien, aki hamar megtudta, hogy a négy fokozatból ő a kettes stádiumban van.

"Kiderült, hogy nem adott áttétet a daganat, mert az időben elvégzett vizsgálatnak hála nem került mélyen a bőrömbe. Két hetet kellett várnom erre az eredményre."

Ezután az összes úgynevezett rákprotokoll vizsgálatot elvégezték rajta, majd még egyszer megműtötték, hogy a combja körülötti területeket tünetmentessé tegyék.

"Kicsit fellélegezhettem, de nem teljesen: most háromhavonta kell különböző szűrővizsgálatokra járnom, hogy az orvosok ellenőrizhessék, nem terjedt-e tovább a daganat a testemben. Mivel világos bőrű és szeplős vagyok, valamint sok anyajegyem van, a magas rizikófaktorú csoportba tartozom" - mondta el a %%-nak Vivien, aki azért állt ki a nyilvánosság elé a történetével, hogy másokat is a vizsgálat fontosságára buzdítson.

"A legnagyobb születésnapi ajándék számomra az, hogy időben diagnosztizálták a bajt. Embert próbáló időszak áll mögöttem, de a családom szeretete a legnagyobb támogató erő volt ezekben a hónapokban. Szeretném, ha az emberek tudnák, hogy egy félórás vizsgálattal az életüket menthetik meg, nekem is ezen a vizsgálaton múlt az életem." - fogalmazott a Mokka műsorvezetője.

Senki nem vette észre, hogy baj van

Óriási erőről és önfegyelemről tett tanúbizonyságot Vivien, hiszen az elmúlt hónapokban még a közvetlen kollégái sem sejtették, hogy min megy keresztül. "Nem akartam a környezetemnek elmondani, mi történik velem, ameddig nem tudok biztosat. Csak a családomat avattam be, akik segítettek erősnek maradni" - vallotta be Vivi.

Ripost előfizetés banner

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?