Létrehozva: 2020.03.12.

Élet a válás után: Magánéletéről vallott Vitray Tamás

A televíziós legenda harminckét év házasság után vált el Kállay Bori színművésznőtől, azóta agglegényként él.

Tavaly ősszel költözött külön a feleségétől Vitray Tamás. A televíziós legenda harminckét év házasság után döntött úgy, hogy elválik Kállay Boritól, ezután egy kis budai lakásba költözött, és azóta agglegényként éli a napjait.

Fotó: FEM3

Vitray a Story magazinnak elmondta, egyáltalán nincs baja a magánéletével, a hivatását pedig annyira imádta, hogy legszívesebben az ágyát is bevitte volna a tévébe.

Újra azonban nem szeretne már megnősülni, 87 esztendősen, több sikertelen házasság után nem kockáztatna.

„Egykori sportriporterként pontosan tudom, legalább hat atlétikai versenyszámnál a versenyzőknek három kísérletük lehet. Ha ugyanazon a magasságon háromszor leverik a lécet, nem mehetnek tovább. Még veterán kategóriában sem. Nekem sincs több kísérletem” – fogalmazott a lapnak Vitray.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

travelo.hu

Áprilistól ismét közvetlenül repülhetünk Budapestről ebbe az egzotikus fővárosba

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”