Létrehozva: 2020.01.09.

Újabb legenda távozott az élő világából

A hatvanas éves egyik legendás alkotásának forgatókönyvét köszönhettük neki.

Nyolcvankilenc éves korában meghalt Buck Henry amerikai színész, forgatókönyvíró és rendező, akit Calder Willinghammel együtt Oscar-díjra jelöltek a Diploma előtt című 1967-es filmklasszikus adaptált forgatókönyvéért – írja az MTI.

A Henry Zuckermanként született komikus szerdán hunyt el egy Los Angeles-i kórházban. Felesége, Irene Ramp szerint halálát szívroham okozta – írja a washingtonpost.com.

A színház, a televízió és a mozi világában is tevékeny Henry 1979-ben a legjobb rendező Oscarjára is esélyes volt Warren Beattyvel karöltve az Ép testben épp, hogy élek című komédiáért.

Több évtizeden átívelő karrierje televíziós showműsorokkal kezdődött. Mel Brooksszal közösen készítették A balfácán című televíziós szériát 1965 és 1970 között, valamint több ízben is házigazdája volt a Saturday Night Live-nak 1976-tól 1980-ig.

A New Yorkban született Henry csaknem az összes általa jegyzett filmben vállalt egy kisebb szerepet, még a Diploma előtt-ben is feltűnt szállodai munkatársként.

„Soha sem akartam túl sokáig benne maradni valamiben” – nyilatkozta még 2002-ben a The New York Timesnak, amikor épp egy Broadway-darabban szerepelt. Hozzátette: „közepesen lusta embernek tartom magam és túlságosan is sok minden érdekel a karrieremen kívül”.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Édesapját mentené Galambos Lajos lánya az új szerelmével?

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Videó: Ez a somogyi település a húsvéti dekorációk mogulja

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”