Létrehozva: 2017.04.30.

Elköltöztethetik koszos, romos otthonából a nyomorgó Szilágyi Istvánt!

Az adósságokban úszó idõs színmûvészt egy punkzenekar segítette ki több milliós adománnyal, most akár lakást is kaphat.

Véget érhet Szilágyi István hónapok óta tartó tortúrája, miután az Aurora nevezetű punkzenekar  szárnyai alá vette a nyomorgó színészt. Az ország Lópici Gáspárjáról nemrég ijesztő híreket lehetett olvasni:

kiderült, hogy a sokat betegeskedő színész egy romos budapesti házban tengeti a napjait.

Az Aurora zenekar, amelynek több videoklipjében korábban maga Szilágyi is szerepet kapott, összefogott, és több mint hárommillió forintot gyűjtött össze a rossz körülmények között élő színésznek.

Az összeget azonban nem készpénzben kapja meg, mivel hónapokkal ezelőtt ellentmondásos hírek röppentek fel a fiával kapcsolatban. A negyvenes éveiben járó férfi tavaly szeptemberben, egy nézeteltérés során ostorral csapott apja szemébe.

Bár Szilágyi és fia állították, baleset történt, hetekkel ezelőtt ismét monoklival a szeme alatt fotózták le a színészt.

Az ACnews értesülései szerint Szilágyi István szerződés formájában, pénteken megkapta a számára összegyűjtött pénzt.

"Az összeget nem készpénzként kapja; egy szerződést adunk át, amelyben egyebek között rögzítjük, hogy pontosan mire szánjuk a pénzt. Ha röviden kell összefoglalnom, valahogy úgy fogalmaznék: biztosítani akarjuk Pityi bácsi, azaz István hosszú távú nyugalmát és anyagi biztonságát" – részletezte Víg László a portálnak.

A jótékonysági akció azonban itt még nem ér véget: mivel a zenekar egyik tagja szociális munkás, a XVII. kerületi önkormányzattal karöltve a lakásproblémára is megoldást próbálnak találni. A kertvárosi övezetben levő ház rendkívül romos, rosszul szigetelt, közművesítetlen ráadásul méltatlanul koszos és szegényes.

Így következő lépésként az idős színészt és feleségét jobb körülmények közé, egy lakásba fogják költöztetni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megszólalt Kudlik Júlia, ezt gondolja a köztévé új MI-műsorvezetőjéről

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Végső búcsút vettek tőle: így néz ki Tordy Géza sírja

LELKIZŐ

„Öngyilkos lett, én találtam rá” – összetört a gyásztól a TV2 sztárja

LELKIZŐ

Most fedte fel titkát a világhírű írónő: agresszív agydaganattal küzd