Létrehozva: 2020.08.14.

Előkerült Andy Vajna nagy szerelme: Soha nem hallott dolgokat mesélt

Másfél évvel Andy Vajna halála után adott interjút az a nő, akivel a filmmogul 12 éven át élt nagy szerelemben.

A jelenleg is Amerikában élő üzletasszony, Csilla könnyes szemmel mesélt Andy Vajnáról, akinek fényképeivel ma is tele van az asszony Los Angeles-i háza. Érthető, hiszen rengeteg élmény és emlék köti a megboldogult filmmogulhoz.

Fotó: Ripost

Andy és Csilla megismerkedése filmbe illő volt. 1988-ban a Vörös zsaru című film magyarországi forgatásán történt. Csilla 22 volt, Andy 43. A forgatás végén, a záróvacsorán „sodrótak egymás mellé.” Csak beszélgettek és beszélgettek, eközben fülig szerelmesek lettek egymásba.

„Csinos voltam, fiatal, a hajam vörös, ez volt a gyengéje. Aztán visszautazott Amerikába, én pedig itthon maradtam. De minden héten, sőt volt, hogy naponta futárral küldte a szerelmes leveleket” – emlékezett vissza a Best magazinnak Csilla, akiért egyszer Andy magánrepülővel is eljött. Ezután követte Csilla Amerikába Andyt, mert úgy érezte, nem tudnak egymás nélkül élni. „Tizenkét csodálatos évet töltöttünk együtt.”

Csilla a húszas évei elején járt, amikor megismerkedtek Andyvel, szeretett is volna neki gyereket szülni. Ám a több mint egy évtized alatt sem tudta erről meggyőzni szerelmét. „Én is akartam gyereket, azt gondolom, ez jogos vágya egy fiatal nőnek. De bármikor álltam elő ezzel, Andy közölte: neki van már egy fia, több gyereket nem szeretne.”

A páros végül 12 év után szakított, amikor Andy A miniszter félrelép című filmet forgatta Magyarországon. „Andy akkor már ötvenöt éves volt, dolgozott benne a kapuzárási pánik, elhagyott, és Katát választotta. Nagyon fájt a szakítás. Később aztán megbánta, szeretett volna visszajönni hozzám, újra akarta kezdeni” – emlékezett vissza Csilla, aki akkoriban már megismerkedett lánya édesapjával, így Andyvel már soha többé nem alkottak egy párt. De baráti kapcsolatban maradtak egymással. Akkor is Andy mellett volt, amikor egyetlen fia, Justin öngyilkos lett. „Borzalmas volt, ahogyan később az ő halála is. (…) Nagyon fáj a hiányuk. Sajnos hiába mondják, hogy az idő gyógyítja a sebeket, ez nálam nem jött be.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Először találkoztak a Házasság első látásra párjai, máris cseréltek volna

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

metropol.hu

Harry herceg nem találkozhat Katalinnal, nagybeteg sógornőjével

mandiner.hu

Puzsért is felhívta Bohár Magyar Péter ügyében (Videó)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”

LELKIZŐ

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

LELKIZŐ

Súlyos betegségéről beszélt a gyönyörű magyar műsorvezető: „Alig állok a lábamon és mindenem fáj”