Létrehozva: 2022.01.05.

Előkerült az Omega énekesnője, megható, amit Kóbor Jánosról mondott

Wittek Mária megrendülve értesült Kóbor János haláláról. A Floridában élő nyugdíjas énekesnő magyarországi régi barátaival a mai napig tartja a kapcsolatot.

Wittek Máriát Floridában érte utol a Bors, ahol 1998 óta él férjével, Bélával egy kertvárosi lakóövezetben. Utoljára a zenekarral 2014-ben találkozott, akkor minden korábbi és mostani Omega tag ott volt. Velük a mai napig szinte családias kapcsolatot ápol.

„Olyan volt nekem Mecky, mintha a testvérem lett volna. Nagyon megrendültem, amikor hallottam a halálhírét. Az én időmben a zenekar olyan volt mint egy nagy család. Mindig nagy szeretetben és egyetértésben, veszekedés nélkül teltek a mindennapok” – mesélte a lap érdeklődésére Wittek Mária.

Kóbor János örök űrt hagyott maga után (Fotó: MTI / Mohai Balázs)

Az énekesnőt szerették volna az Omega idei, 60. születésnapi koncertjére fellépőként meghívni. Azokat a dalokat énekelte volna, amikkel korábban is fellépett az együttessel.

Wittek Mária összetört Kóbor halálától (Fotó: Bors)

„Örömmel vettem a kérést, de szerettem volna gyakorolni hiszen utoljára ’81-ben álltam színpadon az Eötvös klubban. Az ötven éves jubileumi koncertre is meghívtak, de akkor sajnos ezt a körülmények nem tették lehetővé. Akkor még élt a Somló Tomi és a Benkő Laci is, úgy lett volna az igazán csodálatos” közölte az énekesnő, aki szerint Kóbor János pótolhatatlan, mert ő volt az Omega központi embere, aki összefogta a többi zenészt.

Írtam is neki, amikor utoljára beszéltünk, hogy minden kétségét eloszlassam” – fűzte hozzá szomorúan Wittek Mária, aki egyben együtt érez az Omega zenekar többi tagjával is. Úgy véli, egy emlékkoncert lehetséges, de az már nem lesz ugyanaz.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A Manchester United szerződést adott Jürgen Kloppnak

origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Vilmos herceg lenyúlta Katalin megható szavait

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom